Elzárkózik, de nem bezárkózik: globális játékossá tette Kínát a globalizáció

2022. február 12. 10:57

Kína szépen szállt fel a „globális ellátási lánc-expresszre”, ami nagymértékben segített az ország gazdasági fejlődésében, véli Yi Xiaozhun, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi igazgató helyettese. A közgazdász szerint Kínának továbbra is támogatnia kellene a szabadkereskedelmi politikákat és elleneznie kellene a protekcionizmust.

2022. február 12. 10:57
null

Felszállás a „globális lánc-expresszre”

Kína 2001-es csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), ahogyan a globális ellátási láncokba való integrációja is, segítette gazdasági fejlődését és ipari modernizációját – véli Yi Xiaozhun, a WTO korábbi főigazgató-helyettese. 

A Tsinghua Egyetem Közpolitikai és Menedzsment Iskolája által szervezett pekingi rendezvényen tartott beszédében Yi kiemelte, hogy Kína dinamikus gazdasági fellendülése az elmúlt évtizedekben a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való belépés előnyeinek tulajdonítható.

A volt kereskedelmi miniszterhelyettes szerint az a tény, hogy Kína kötelezettséget vállalt a világ felé való nyitásra,

nagymértékben javította üzleti környezetét, növelte a kínai gazdaság és kereskedelmi szerkezetének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, valamint csökkentette a kereskedelmi költségeket Kínában.

Mindez pedig megerősítette a multinacionális vállalatok bizalmát a kínai beruházásokkal és gyárak építésével kapcsolatban, tette hozzá a közgazdász. 

Továbbá kiemelte, hogy Kína ipari rendszere, köszönhetően annak, hogy az ország igazodik a WTO-szabályokhoz, mára mélyen integrálódott a globális ellátási láncokba. Ezt alátámasztja a kínai gyártás hozzáadott értéke, amely a világ összértékének közel 30 százalékát teszi ki.

Jiang Xiaojuan, az Országos Népi Kongresszus Állandó Bizottságának tagja, a Közpolitikai és Menedzsment Iskola és a Tsinghua Egyetem Intézetének dékánja szerint Kína kereskedelme és gazdasági növekedése megtestesítette az ország kézzelfogható fejlődését a munkahelyteremtés, a gyártás és a technológiai fejlődés terén. 

A fogyasztók szerinte világszerte prémium, de megfizethető kínai termékeket élvezhetnek, ami hosszú ideig segített visszafogni az inflációt is. Eközben Kína óriási piacot biztosít számos elsődleges cikk exportőrének, és hatalmas piacot kínál a külföldi befektetőknek, mondta véli. Szerinte egyes nyugati sajtóorgánumok tévesen értelmezték Kína gyors növekedését, ugyanis azt állították, hogy az ázsiai gigász növekedése más WTO-tagok érdekeinek feláldozását jelenti. 

Szükséges folytatni a gazdasági globalizációt

Yi elárulta, arra számít, hogy Kína továbbra is a multilateralizmus bajnoka marad, ellenállva a kereskedelmi protekcionizmusnak és a geopolitikai bizonytalanságnak, eközben a piacnyitás folytatására szólított fel, hogy a kínai gazdaság vonzani tudja a multinacionális vállalatokat.

A koronavírus-világjárvány ugyanis felfedte a globális ellátási láncok sérülékenységét,

ami miatt a multinacionális vállalatoknak diverzifikálniuk kell az ellátási forrásaikat, hogy javítsák a saját és a globális gazdaság ellenálló képességét is. 

A folyamatban lévő globális ipari átrendeződés közepette Kínának folytatnia kell nyitási ígéretét, hogy csökkentse kereskedelemi és befektetési költségeit. Így az ország a világkereskedelem és a gyártás alacsony költségű célpontjává válna, ezáltal pedig a multinacionális vállalatok továbbra is ragaszkodnának Kína hatalmas piacához, árulta el Yi.

Jiang zárásképp hozzátette: „A globális ipari és piaci átszervezés elengedhetetlen a felgyorsult digitális globalizáció közepette, ami azt jelenti, hogy Kínának még szélesebb körben kell megnyitnia iparágait, hogy több erőforrást és piacot tudjon összekapcsolni, fokozva az ország versenyképességét a globalizáció digitális korszakában”.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Benedek Zsolt
2022. február 12. 18:54
https://index.hu/techtud/2022/02/04/kina-sj-21-muhold-urszemet-vontatas-urfegyverkezes-robotkar/ https://index.hu/techtud/2022/02/04/kina-sj-21-muhold-urszemet-vontatas-urfegyverkezes-robotkar/
Kétes
2022. február 12. 18:53
A következő nagy lépés az lehet a globális versenyben, ha Kínának sikerülne magát és a legnagyobb partnereit leválasztania az USA által uralt pénzügyi elszámoló rendszerről. Ennek első lépéseként az oroszokkal már EUR-ban számolnak el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!