Megvalósultak a negatív forgatókönyvek: a járvány megbénította a turizmusra épülő karibi országok gazdaságát

2021. július 27. 12:46

Az elmúlt bő egy évben a világban hatalmas volt a bizonytalanság a koronavírus járvány miatt, és a karibi országok gazdaságai szenvedtek talán a leginkább a turizmus megszűnése miatt. De az átoltottság növekedésével, a határok újra nyitásával és a nemzetközi turizmus beindulásával, talán számukra is újra látható a fény az alagút végén. Ezt figyelembe véve adta ki negyedéves jelentését az Inter-American Fejlesztési Bank karibi részlege, mely áttekinti a rendelkezésre álló legfrissebb információkat a járvány hatásait illetően, mind az országok gazdaságára, mind az egyénekre vonatkozóan. A dokumentum szintén tárgyalja a fellendülés lehetőségét, esélyeit és várható sebességét, valamint az ezeket meghatározó legfontosabb tényezőket.

2021. július 27. 12:46
null

Várják vissza a turistákat

Amint azt már a korábbi negyedéves jelentésekben is leírták, az erősen idegenforgalom függő gazdaságok számára kiemelten fontos a mielőbbi átoltottság, világ szinten, illetve a határátlépések normalizálódása, különösen a karibi térség számára kiemelt fontosságú Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Miközben a nyersanyag orientált gazdaságok abból profitálhatnak, ha felülvizsgálják a várható keresletnövekedési várakozásaikat. A régió minden országa sokat tehet a gyors fellendülés érdekében egy konstruktív, jövőbe tekintő politika által, melynek célja biztosítani az idegenforgalom minden szereplője, illetve a beruházók számára, hogy képesek legyenek kihasználni a pandémiát követő intézkedések előnyeit. 

Az idegenforgalomtól függő karibi gazdaságok

Egy karibi közgazdász csapat szerint, 2020-ban, a koronavírus terjedésével, a határok lezárásával és a társadalmakat korlátozó intézkedések bevezetésével a nyersanyag orientált gazdaságok elkezdtek szenvedni az árak, különösen az olaj és a gáz árának csökkenése miatt. A helyzet azonban a turisztikai iparág számára volt a leginkább aggasztó, ezért a szakértőket elsősorban az érdekelte, mi fog történni az idegenforgalmon-alapú gazdaságokkal. Korai szimulációik a potenciális veszteségekről és végkifejletekről megdöbbentőek voltak, mivel számos ország esetében a GDP drámai csökkenése volt várható. Ahogy ezek a negatív forgatókönyvek sorra megvalósultak, világossá vált a közgazdászok számára is, hogy a turizmus mennyire fontos a karibi gazdaságok számára.

A vírus bénítóan hatott a gazdaságokra

A COVID-19 járvány egészen újfajta gazdasági sokkot jelentett a régió számára. A vírus okozta halálozás tragikusan magas volt, ami rendkívül megrázta ezeket a társadalmakat. De maga a válság is olyan bénítóan és hosszan érintette a régió gazdaságainak kulcsfontosságú szektorait, ami mindenkit megdöbbentett, és amire senki sem számított volna még egy-két évvel korábban. Ennek egyik legfontosabb jele a reál-GDP növekedés visszaesése volt 2020-ban, ami a legtöbb országban 1975 óta nem tapasztalt rekord magasra nőtt. 

2020 közepén teljes volt a leállás

Különböző, nemzeti forrásokból összegyűjtött, adatok alapján a három leginkább turizmus-függő gazdaság a Bahama-szigetek, Barbados és Jamaica. Ezekben az országokban 2020 első negyedévében a légi úton és tengerjáró hajón érkező turisták száma a 2019-es vendégszámokhoz képest 77-85 százalékkal esett vissza. A második negyedévben aztán ennél is drámaibb volt a zuhanás, mert a számok közel nullára csökkentek, azaz szinte egyáltalán nem érkeztek külföldi látogatók. Minimális emelkedéssel, a harmadik negyedévben a mutatók felkúsztak 2-14 százalékig, ami még mindig szinte semmi a 2019-es szinthez képest. Összességében 2020-ban a Bahama-szigeteken 76, Barbadoson 67, Jamaicán pedig 69 százalékkal csökkent a turisták száma az előző évhez képest. 

Öt szempont a turizmus fellendítéséhez

A jövő felé tekintve döntő fontosságú annak meghatározása, hogy milyen gyorsan normalizálódik az utazási kedv és hajlandóság, valamint a határátkelések és a nemzetközi utazások lehetőségei. A közgazdász csoport véleménye szerint öt kulcsfontosságú szempontot érdemes figyelembe venni, amelyek jelentősen segíthetik az országokban a turizmus, és ezáltal a gazdaság fellendítését.

  1.  A járványhelyzet alakulása, a mutációk terjedése és az átoltottság üteme, illetve ehhez kacsolódóan az oltási hajlandóság. Hiszen az újabb lezárások és korlátozások könnyen ellehetetlenítik a helyzetet, míg az oltások felvétele, és általuk a védettség növekedése hatalmas segítség lehet. 
  2. A belföldi turizmus kulcsfontosságú a turisztikai piacokon, hiszen a belföldön utazók lehetséges alternatívái lehetnek a nemzetközi turistáknak számos országban. 
  3. Az adott gazdasági környezet alakulása. A különböző gazdasági ösztönzők, különösen az Egyesült Államokban, segíthetik a fellendülést.
  4. Át kell gondolni, hogy üzleti turizmus vagy szabadidős turizmus. Eddig úgy tűnik, hogy az üzleti turizmus lassabban tér magához, de a járvány jellege és a távmunka fellendülése hosszabb távú hatást is gyakorolhat erre a szegmensre. 
  5. Szintén szükséges újragondolni, hogy ki a célcsoport, melyek a célországok az adott piac számára. A válság nyomán a keresleti minták akár drámai módon is megváltozhatnak, azonban sok minden alakulóban van még, nehéz pontos előrejelzéseket készíteni. Ez a bizonytalanság, melynek rengeteg tényezője van, még inkább növeli a fontosságát a turisztikai ügynökségi rendszerek fejlesztésének. Hiszen ezek segíthetik a kormányokat és az ipar szereplőit az új preferenciák és utazói magatartás minták előrejelzésében, lehetővé téve az alkalmazkodást. Emellett hasznos kiindulópontot adhatnak a döntéshozók számára, hogy megfelelő politikai és támogatási stratégiákat dolgozzanak ki, és hatékonyak legyenek a beruházások tervezésénél is. 

Senki nem számít gyors visszarendeződésre

A várakozások, melyek a legfrissebb információkon alapulnak, azt sugallják, hogy még évekre lehet szükség ahhoz, hogy a nemzetközi turizmus teljesen visszatérjen a világjárvány előtti szintre. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete 2020 végén megkérdezett szakértőket a visszarendeződéssel kapcsolatban, és csupán 15 százalék gondolta akkor úgy, hogy 2022 végére globálisan helyreáll az idegenforgalom és annak teljesítőképessége. Ugyancsak ekkor a megkérdezettek 40 százaléka 2023 végére, és szintén 40 százalék csak 2024 végére érezte reálisnak, hogy újra visszaáll az idegenforgalom volumene a járvány előtti értékekre. Az, hogy melyik várakozás igazolódik be, az jelentősen függ a karibi országokban uralkodó helyzettől, hogy milyen gyorsan képesek normalizálni az állapotokat belföldön, hogy mely országokból várják a turistákat, azokon a helyeken hogyan haladnak az oltási programokkal, valamint az egyes karibi országoknak milyen a turisztikai termékkínálata. 

Megfelelő intézkedések nélkül nem fog menni

A karibi országok sokat tehetnek a fellendülés érdekében megfelelő politikai intézkedésekkel, gazdasági ösztönzők bevezetésével, célirányos beruházásokkal és egyéb hatékony saját intézkedések révén. Szintén fontosak lehetnek a turisztikai ügynökségek megerősítésére irányuló törekvések és ezek rugalmassága abban, hogy hogyan igazítják idegenforgalmi termékeik kínálatát a világjárvány utáni, megváltozott igényekhez. Ezen erőfeszítéseknek figyelembe kell venniük a hagyományos és az új fogyasztói szegmensek utazási preferenciáinak alakulását is. 

A szakértők ehhez a következő prioritási területeket javasolják:

  • Biztonsági stratégia, amit a változó körülményekhez kell igazítani, és óriási figyelmet kell fordítani a bio-protokollokra, valamint az újranyitási és lezárási tervekre. A kommunikáció kulcsfontosságú, és a határokon átnyúló koordináció biztosíthatja a közös megoldásokat, ami megteremtheti a biztonságos karibi desztinációk közös márkáját.
  • Erős piaci ügynöki rendszerek, melyeknek nem csak a hagyományos statisztikákra kell támaszkodniuk, hanem a valós idejű, tényleges utazási foglalásokra és az idegenforgalmi kiadásokra is. A gyakori fogyasztóivélemény-kutatások és elégedettség mérések szintén hatalmas segítséget jelenthetnek a teljes ágazat számára. 
  • Innováció, ami a keresletelemzés, a biztonsági stratégiák, a termékkínálat, a kapacitások, az ellátási lánc hatékonysága és a célállomások koordinálása szempontjából is kulcsfontosságú szerephez jut. A kommunikációs és információs technológiák innovációja már nem választás kérdése, minden szinten elengedhetetlen és sürgető. Szükség lehet az idegenforgalmi termékkínálat módosítására is, az új preferenciák alapján, hogy a karibi úticélok teljes mértékben részesei lehessenek az ágazat globális fellendülésének. 
  • Az úticélok hozzáférhetőségének megőrzése és javítása, valamint az elérhetőség stratégiai növelése, a potenciális keresletnövekedés kielégítése érdekében, nagyon fontos lesz. A helyreállítás szempontjából meghatározó lehet az egyes desztinációk fő piaci szegmenseinek elemzése és a célpiacokon való hozzáférhetőség vizsgálata, részletes ügynökségi elemzések alapján.
     

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!