Joe Biden a szakszervezeteket támogatja, miközben a világ automatizál

2021. május 07. 15:38

Joe Biden, amerikai elnök bejelentette, hogy támogatni fogja a szakszervezeteket, egyesületeket és az ott dolgozó középosztályt, hiszen ők oszlopos tagjai a társadalomnak és a munkaerőpiacnak egyaránt. Biden emellett a magasabb társasági adókulcs és a 15 dolláros nemzeti minimálbér mellett foglalt állást.

2021. május 07. 15:38
null

Azonban úgy tűnik, hogy Biden akarata szembemegy a technológia fejlődésével és a piaci trendekkel. Az automatizálás hatására pont, hogy eltűnnek a középosztálybeli munkahelyek, nem, hogy még nőne az arányuk.

Jó példa erre, hogy április elején a Hitachi Ltd. japán ipari konglomerátum bejelentette, hogy felvásárolta a Kyoto Robotics részvényeinek 96 százalékát. 

A Kyoto Robotics egy 3D-s mesterséges intelligenciát használó robotikai tervező és gyártó piacvezető vállalat. Víziójuk szerint a jövőben teljesen helyettesíthetik majd az emberi munkaerőt a gyárakban az automatizált intelligens robotok segítségével.

A 2000-ben alapított vállalat 3D-s optikai szenzorokkal, mozgáselemzéssel, robotkarok és robotikai eszközök tervezésével és vezérlésével foglalkozik, mindezt a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével érve el. A japán vállalat végfelhasználói közé tartozik a Toyota, a Hitachi, a Panasonic, az NSK és az NTN, a Nippon Steel, valamint a japán Nemzeti Ipari Tudományos és Technológiai Intézete is.

A Hitachi Ltd. pedig egy multinacionális vállalat, amelynek árbevétele a becslések szerint 8300 milliárd japán jen (75 milliárd USD) volt 2020-ban. Értékesítési irodái a világ számos országában megtalálhatók, melyekben ezentúl képes lesz bevetni a Kyoto Robotics technológiáját is.

Az optikai érzékelőkkel és mesterséges intelligenciával ellátott robotok, több automatizált lépés végrehajtására képesek: alkatrészek szállítása, összeszerelés és feldolgozás a gyárban, valamint az áruk válogatása és szállítása az elosztóraktárakba.

A tárgyfelismerés mindig is nehéz kérdés a robotika területén, azonban több mint 20 éves kutatás-fejlesztés és 400 rendszer kipróbálása után elmondható, hogy a Kyoto Robotics 3D-s látásérzékelői gyakorlatilag 99,99 százalék pontossággal képesek felismerni az adott objektumot.

A raktárak teljes automatizálása egyre közelebb van napjainkhoz, hiszen így a vállalatok sokkal nagyobb hatékonysággal üzemelhetnek. Tény, hogy a mesterséges intelligenciát használó gépek minimális hibafaktorral képesek dolgozni, nem kérnek szünetet, nem lesznek betegek, és nem kell nekik órabért fizetni. Továbbá a robotoknak nincs szükségük egészségügyi ellátásra vagy nyugdíjjárulékra. Egy biztos, az automatizált rendszerek megváltoztatják a gyártás folyamatait, ami a humán munkaerő helyzetének újratervezéséhez vezet.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!