OTP Nyugdíjpénztár: Keveset tesznek a magyarok az időskori anyagi függetlenség megteremtéséért

2020. október 20. 15:46

A magyarok számára kiemelten fontos az időskori anyagi függetlenség megteremtése, mégis keveset tesznek érte, 39 százalékuk nem is tervez nyugdíjpénztári megtakarítással félretenni nyugdíjas éveire – közölte az OTP Nyugdíjpénztár kedden az MTI-vel, friss kutatása alapján.

2020. október 20. 15:46

A felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka válaszolta azt, hogy saját maga szeretné megteremteni nyugodt időskorának pénzügyi feltételeit, 28 százalékuk nem terhelné ezzel a rokonait, különösen a gyermekeit és az unokáit nem, 2 százalékuk pedig inkább hitelt venne fel, minthogy kölcsön kérjen a rokonoktól.

A válaszadók ötödét leginkább az aggasztja időskorával kapcsolatban, hogy hozzátartozói segítségére szorul majd, amikor viszont arra a kérdésre kellett felelni, hogy kitől számítanak segítségre nyugdíjasként, a válaszadók 23 százaléka a házastársát, 22 a közeli rokonait, 7 százaléka pedig az államot jelölte meg.

Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a közleményben ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyre többen vannak, akik tenni is akarnak nyugdíjas éveik anyagi függetlenségéért. Idén az első hat hónapban a járvány ellenére 5600-an csatlakoztak a pénztárhoz, és nőtt mind az egyéni, mind a munkáltatói hozzájárulások mértéke az előző év azonos időszakához képest – közölte. Hozzátette, hogy a takarékoskodást lehetőleg már fiatalon, akár havi 5 ezer forinttal is el lehet kezdeni, ennek köszönhetően milliós összeg is felhalmozható időskorunkra.

Az OTP Nyugdíjpénztár augusztus végén – szeptember elején végzett kutatása 1008 fős reprezentatív mintán alapul.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!