A passzív befektetések halála

2017. október 29. 17:07

A vagyoni egyenlőtlenségek csökkenni fognak, mert több marad a munkásoknál.

2017. október 29. 17:07
Zsiday Viktor

„Ami nincs, az értékes, tehát a munkaerő felértékelődik, emelni kell tehát a béreket, ami egyrészt a profitráta csökkenéséhez vezet, másrészt szükségessé teszi a vállalati beruházások növelését, hiszen az egyre dráguló munkaerőt majd nyilván megpróbálják részben gépekkel kiváltani. Eközben azonban az emelkedő bérek emelkedő árakhoz, azaz gyorsuló inflációhoz vezetnek majd, ami magával vonja a kamatemelések szükségességét is (de a jegybankok, mivel nem ezen szocializálódtak, sokáig nem fogják elhinni az inflációt, és emiatt »üldözni fogják a görbét«, pont mint a 70-es években, ami táplálni fogja az inflációt). A magasabb kamatszint azonban alacsonyabb árazási mutatókat fog jelenteni a részvények számára, pedig a profitok egyébként sem fognak annyira nőni, mint a GDP. Ez azt jelenti, hogy a következő 10-15 évben a profitnövekedés éves átlagban alig lesz több nullánál, miközben az árazási mutatók lejjebb csúsznak, így a részvényeknek a nominális hozama sem lehet nagyon több, mint nulla! A kötvények szintén nem fognak jól teljesíteni egy emelkedő hozamkörnyezetben, a megtakarítók tehát rosszul járnak, mindenképpen reálveszteséget szenvednek el.

Ez egyben a Piketty-hype lecsengését is jelenti: a vagyoni egyenlőtlenségek (amelyeket nagyrészt éppen a 80-as évektől zajló fenti folyamatok okoztak) csökkenni fognak, mert több marad a munkásoknál, a nagy megtakarításokkal rendelkezők pedig vagyoncsökkenést fognak elszenvedni, tehát a dolgozók relatíve gazdagodni fognak a kapitalistákhoz képest.”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. július 17. 00:32
A szerző a befektetési tanácsaival keresi az egyre emelkedő jövedelmét, tehát a hasbaakasztás duma önös megfontolású.
Autofocus
2019. január 08. 03:06
Japán nekem arra kedvenc példám, hogy a technológiai fejlesztés fő motivációja már régen nem a hagyományos fogyasztói társadalmi mozgatórugók irányába tart hanem a demográfiai helyzet hatásainak kezelése a téma: a robotok fejlesztését azt teszi szükségszerűvé, hogy nincs aki a szociális otthonokban emelgesse az öreg japókat, meg a szállodákban a recepciós pultban ücsörögjön.
Autofocus
2018. november 01. 02:22
Ez a poszt úgy látszik több éves mondanivalókat hoz felszínre bennem, és ezeket megint csak a valóság szemmel látható, mindennapokban megtapasztalható objektívjén keresztül érdemes vizsgálni, nem pedig egyszer valakik által megírt tankönyvek ex katedra igazságain keresztül. Japánnal úgy példálóznak, mint ha nem pont Japán lenne az a társadalom, ahol az európai kultúrkörből tekintve legirracionálisabb emberi magatartások alakítanák társadalom minden területét, beleértve a gazdasági folyamatokat is. Japánban sem valamiféle deflációs spirál miatt állt földbe a gazdasági növekedés, hanem pofonegyszerű demográfiai okból: Ha nem születnek gyermekek, nem csak a gyárakban nem lesz aki dolgozzon, hanem újdonsült fogyasztók sem lesznek. Nem azért vesznek kevesebb Toyotát a japók mint tavaly, mert azt hiszik hogy olcsóbb lesz ha várnak benne még egy évet, hanem azért mert a vezetésből kiöregedő aggastyánok helyett egyre kevesebb ifjú japán ül a volán mögé első ízben. És ez a gazdaság minden egyes szegmensére rányomja a bélyegét, a tőkepiaci folyamatoktól függetlenül. (erre még visszatérek) Japán abból a szempontból tényleg jó példa, hogy viszonylag "zárt" ökoszisztéma, hiszen nem csak szigetország mivolta miatt hanem azért is mert a bevándorlással való munkaerő (és fogyasztó) importot szociokulturálisan hagyományosan elutasító társadalomról beszélünk. Az, hogy a demográfiai valóság nem vágta a mainál sokkal nagyobb szívlapáttal arcon a japán társadalmat, azt csakugyan, és egyedül a korábbi nagyon durva növekedés időszakában véghezvitt nemzetközi tőkepiaci befektetései hozamával és felélésével tudta elérni. Tehát paradox módon Japán kulturálisan hiába zárt, mégis csak a világgazdaság növekvő zónáinak teljesítményétől tette függővé saját jövőbeni jólétét.
balbako_
2018. április 27. 09:23
Csak akkor vezet inflációhoz, ha nincs mögötte gazdasági teljesítmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!