Nádas Péter 80

Nádas Péter 1942. október 14-án született Budapesten. Édesanyja, Tauber Klára munkás, édesapja, Nádas László telefonszerelő volt. Szülei 1945-től magas rangú kommunista pártvezetők és vállalatvezetők lettek. A szülők korai halála után Péter és öccse, Pál nagynénjük, Aranyossi Magda gyámsága alá került. Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait, később fényképész szakmunkás lett, gyakornokként a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, és mindkétszer abba is hagyta.

1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete. 1969-ben Kisorosziba költözött, ettől kezdve csak az írásnak élt. 1981-82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt,

1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanezen év áprilisában infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott a Párhuzamos történetek című regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2016-ban jelent meg Az élet sója című kötete, az író szavaival „urbanisztikai regénye”, amely egyszerre történelmi esszé és városlegendárium, egy délnémet kisváros keletkezésének, történetének és szokásainak leírása.

Idén áprilisban publikálta Világló részletek című, családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. Művében életének legszemélyesebb emlékein, megértési kísérletein keresztül a huszadik század első felének történelmi és politikai folyamatait, értelmezéseit tárja az olvasó elé 1200 oldalon. A Cultura.hu kitér arra: írás közben Nádasnak nemcsak családjának történetével és igazságaival kellett szembenéznie, de saját depressziójával és öngyilkos gondolataival is.

A Cultura.hu jellemzése szerint

akit mindenekelőtt „figuráinak mélyrétegei” és a politikai eseményeknek ezekre a mélyrétegekre gyakorolt „önkényes” hatásai érdeklik.

Nádas Pétert 1985-ben József Attila-, 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, „a magyar regényt megújító munkásságáért”. 1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban megkapta az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat. 2005-ben Pro Urbe Budapest, 2006-ban Márai Sándor- és Palládium-díjat kapott, az év júniusában a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, és Szirénének című művéért neki ítélték Az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat. 2014-ben megkapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat, 2015-ben drámaírói életművéért Szép Ernő-díjat vehetett át a magyar dráma napján. Nevét évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között említik.

*

Az író a gombosszegi dolgozószobájában

Nádas Péter az MTI-nek adott minapi interjúban elmondta: az idén megjelent Rémtörténetek című regénye az eddigi legszemélyesebb műve, amelyben tulajdonképpen minden szereplő ő maga.

Az író májusban megjelent regényében visszatért a fikcióhoz. Az 1970-es években megírni tervezett műhöz készített jegyzeteit vette elő, ám az akkori szociografikus megközelítést felváltotta a fikció: egy Duna menti falu alakjaiban életre kel a múlt század történelme, egykori gazdák, cselédek, kommunista agitátorok, a faluból kitaszított, megesett lány, a plébános, a lelkész, kitelepített arisztokraták és úriasszonyok. „Nagyon keveset használtam fel egykori jegyzeteimből. Akkoriban inkább szociográfiai-antropológiai munka lett volna belőle, de más munkák miatt mindig félretettem” – emlékezett vissza Nádas Péter a mintegy 460 oldalas regény születésére. Megjegyezte, nem volt szüksége mély kutatásra, újságíróként és fotóriporterként akkoriban sokat utazott Magyarország különböző tájegységeire. „Akkoriban valószínűleg közelebb kerültem volna a naturálishoz, nem lettem volna ilyen személyes” – fogalmazott.

Kiemelte:

a panasz égető szólamával. „Alig voltunk túl az erőszakos kollektivizáláson, a gazdák megint elvesztették, amit egyszer már elvesztettek. Ami nemcsak a földjüket és az állataikat jelentette, hanem a szabadságukat. Olyanok kezdtek el diktálni nekik, akiknek a párthűségük nagyobb volt a szakértelmüknél, azaz a tudatlanok” – idézte fel. Megjegyezte, bár a Bánk bánt nem tartja a legkiemelkedőbb magyar drámának, de Tiborc panaszában a magyar vidék több évszázados megaláztatása szólal meg a mai napig érvényesen. Hozzátette, később testközelben együtt élt ezzel a megaláztatással, amikor először „emigrált” Budapestről.

A kötet jelentős részét meghatározó, monológszerű, sokszor trágár beszédmódról megjegyezte, hogy a riportok során sok nyelvi fordulatot feljegyzett, sokat megjegyezett. „A káromkodást megvetjük, miközben mindenki használja, még a finomlelkűek is, ha kalapáccsal ráütnek a kezükre. Holott csodálatos, fontos nyelvi jelenségek, amelyeket korábban a maguk mitikus és mágikus jelentéstartalmában módszeresen tanulmányoztam is” – tette hozzá, kiemelve, hogy íróként 60 éven át alig használta ezt a nyelvi regisztert. „Ebben a regényben először, mégpedig nagy élvezettel!” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy a szegénység, bezártság, elnyomás okozta lelki deformációktól szenvedő vagy épp azokat átlépő hőseit képes-e szeretni, azt felelte: „Persze. Mindenkit. Ez a legszemélyesebb könyvem, én vagyok Teréz, Piroska, én vagyok Jónás atya, én vagyok a mozgássérült, magát Dunába ölő nagyfiú, a Misike, a Törpike és az epilepsziás Róza is. Mindegyik én vagyok, de éppen ezért kénytelen voltam távolságot tartani valamennyiüktől, nehogy eluralkodjanak a többieken, mert akkor megint csak Tiborc panasza nőtt volna ki belőle” – fogalmazott Nádas Péter.

A Nádasról szóló dokumentumfilm előzetese

Az író, aki a háromkötetes Párhuzamos történetek óta eltávolodott a fikciótól, és többek közt esszékötetet (Az élet sója), önéletrajzot (Világló részletek) írt, hangsúlyozta:

A Rémtörténetek számomra egy időskori tréfa, búcsú, őszike, vágykielégítés és önleleplezés. Huszonhat éves korom óta, azaz ötvennégy éve élek vidéken. Az eltelt idő tapasztalatát szakmám szerint használom fel, egy eddigiektől elütő perspektívába állítom, időskori világelképzelés, struktúravázlat, de semmiképpen nem új korszak.”

Megjegyezte, reggelente az első útja az íróasztalához vezet, hogy folytassa az előző nap abbahagyott munkát. „Néhány dolgot még szeretnék megírni, de semmiképp nem ilyen nagy terjedelemben. Ebben az életkorban az ember már gyorsan kimerül. A fák állva halnak meg, én írás közben. Na, ez szép halál lenne” – tette hozzá nevetve.

Nádas Péter beszélt a Deák Erika Galériában csütörtökön nyílt fotókiállításáról is, amelyen a regény írása alatt készült két, okostelefonnal készített fotósorozata látható Minimo. A sötétség színein címmel. „Az írást és a fényképezést mindig elválasztottam egymástól, a kép és a szöveg között nincs direkt kapcsolat. De összekötik őket a kompozíciós elképzelések és a spiritualitás egyfajta igénye, a sötétség és a fény kontroverziája, a világ láthatóvá tétele a fény által” – magyarázta.

Elmondta, hogy a 2000-es évek elején felszámolta a hagyományos fotólaborját, de az utóbbi években okostelefonnal fényképez.

– jegyezte meg. Mint fogalmazott, ahogy a polaroidnál, úgy a digitális kameráknál is a technika gyengeségei érdeklik, „a határterületek, amikor a pixel hibázik, nem tudja felismerni a színeket, bizonytalankodni kezd, festészeti jellegű kvalitásokat mutat, mintha a képet csak részben készítettük volna fotográfiai eszközökkel”.

Ugyanakkor kiemelte: a fényképezés része a szemlélődésnek, a kontemplációnak. „A dolgozószobám és a ház közötti utat vagy negyvenszer megteszem naponta. Ismerem a fényviszonyokat, tudom, mikor, milyen konstellációk jönnek létre a fények és a színek között, tudom, mikor hol áll a hold. Azzal játszom, ami zavarba ejti a digitális technikát, és ezzel túllépem a mérnöki elképzelést, mondhatni tetten érem” – magyarázta.

A születésnap alkalmából tartandó számos program közül kiemelkedik a Budapest Sound Collective koncertje szombat este a Budapest Music Centerben, amelyen az író a Haydn a panelban című szövegét fogja felolvasni. „Két Haydn között én leszek a szendvicsben a sajt és a saláta” – jegyezte meg. 

(Forrás: Cultura.hu, MTI; fotó: MTI)