Woody Allen beperelte az Amazont

2019. február 08. 09:20

Szerződésszegésért.

2019. február 08. 09:20

Woody Allen beperelte az Amazont, mert szerződése ellenére nem forgalmazza a rendező A Rainy Day in New York című új filmjét – írta a BBC hírportálja.

A 83 éves rendező több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést követel az Amazon stúdiótól, amely szerinte ki akar hátrálni abból a szerződésből, amit több filmre kötött vele- ismertette a BBC News.

Az Amazonnál korábban Allen két filmje jelent meg és a Crisis in Six Scenes című tévésorozatát is forgalmazták. A rendező legutóbbi, A Rainy Day in New York című produkcióját azonban már nem volt hajlandó forgalmazni az óriáscég. 

Allen csütörtökön New Yorkban nyújtotta be keresetét egy bíróságon. A dokumentum szerint az Amazon az Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el filmje forgalmazásától 2018 júniusában. A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat.

A kereset szerint az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt az „5 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal", tehát erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.

Az A Rainy Day in New York című filmet Allen 2017-ben forgatta, a produkcióban Jude Law, Rebecca Hall, Selena Gomez és Timothée Chalamet is szerepelt. A forgatás után az ismét előkerült régi ügy miatt több szereplő is elhatárolódott a filmtől, Chalamet tavaly bejelentette, hogy a filmért kapott gázsiját jótékony célra ajánlja fel.

Jude Law „szörnyű szégyennek" nevezte, hogy a filmet nem mutatják be, és hangsúlyozta, nagyon megfontolja, hogy dolgozik-e még valaha Allennel.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2019. február 08. 17:39
Én a könyveit szeretem a legjobban. A Szendvics feltalálásán szétröhögtem az agyam.
pesti051
2019. február 08. 16:58
"A 83 éves rendező több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést követel..." Az emberi ostobaság sűrítménye ... (A pereskedés tárgyától teljesen függetlenül... én ki nem állhatom se őt, se a filmjeit... de ez legyen az én bajom, csak annyi a kívánságom, hogy engedjék meg nekem ezt a véleményt, emiatt ne kelljen már szemlesütve szégyenkeznem, amiért nem értettem meg nagyszerűségét.)
IV. Fawkes
2019. február 08. 16:29
Világéletemben utáltam ezt a tehetségtelen ripacs slemilt..
Edvind Johnsson 4.0
2019. február 08. 13:50
Kíváncsi egyáltalán bárki is erre az elmebeteg pöcsre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!