A két Szepsy megalkotta a legdrágább magyar száraz fehérbort

2016. február 20. 18:35

Apa és fia, vagyis idősebb és ifjabb Szepsy István megalkották a Szepsy 100 névre hallgató bort. A tétel fele a Szent Tamás Pincészetnél, fele a Szepsy Pincészetnél készült, közös bennük, hogy az Úrágya-dűlőről származnak. A magnumpalackos tételt szimbolikus értéknek szánják, 100 ezer forintba kerül.

2016. február 20. 18:35

A szóban forgó tétel a Szepsy és a Szent Tamás Pincészet közös bora, mindkét borászat egy-egy Úrágya-dűlős tétellel szállt be a végleges, közös házasításba.

Összesen 100 magnumpalacknyi bor készül.

A százas szám szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen idősebb Szepsy István 65, míg ifjabb Szepsy István 35 éves. A két borász a Mádi Furmint Február alkalmából a Mandiner.bornak elmondta, azért pont az Úrágya-dűlőre esett a választásuk, mivel a tokaji száraz borok előfutára, az első, mára legendává vált 2000-es évjáratú, Szepsy István és Demeter Zoltán nevéhez fűződő Királyudvar-furmint is erről a területről származik.

Mint azt Mádon megtudtuk, az Úrágya-dűlő nemcsak a tokaji borvidék, hanem a Szepsy-család számára is szimbolikus: Szepsy István elmondása szerint 1998-ban úgy kellett rábeszélniük őt, hogy ott szőlőt vegyen – ám amilyen rosszkedvvel ment ki először az Úrágya szőlői közé, olyan jókedvvel jött onnan haza.

A bort a két pincészet fa díszcsomagolásban hozza forgalomba, előjegyezni május 1. és 25. a Szent Tamás Pincészetnél lehet. A bor ára 100 ezer forint, így ez lesz a legdrágább magyar száraz fehérbor. A magyar borok talán legszélesebb választékát kínáló Bortársaságnál az eddigi legdrágább száraz fehér amúgy szintén egy Szepsy, éspedig a Szent Tamás-dűlő 2013-as furmintja, ami 17 ezer forintba kerül palackonként.

A bort a Mádi Furmint Ünnepen mutatják be információink szerint.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2016. március 08. 02:30
Amíg van parvönü, piaca is van az ilyen bornak, ami tisztes profittal akár négyezer forintot is érhet.
békalepcse
2016. március 08. 02:27
Szinte biztos vagyok benne, kapok belőle néhány palackkal üzletfeleimtől... Nekik repi, nekem ... megiszom, velük.
fajélesztő
2016. március 08. 02:27
Farokméregetés. Most azon versenyeznek Tokajban, hogy ki csinál drágább bort.
jebuzita
2016. március 08. 02:26
Végre egy igazi bor H. Árpádnak és V. Andrásnak. A polgári életvitel fenntarthatósága érdekében. Végre kizárattak a ploretárok a kulturált borfogyasztásból, hacsak beszerzési szövetkezeteket nem alakítnak, s a megszerzett terméket kisorsolják maguk között... :-) Ajánlom egyebekben a vörösborosaknak Villányból Mayert, bármelyik tétele évjárattól szinte függetlenül iható. A nem túl jó (mondhatni rossz) 2010-es Kopáron termettje is nagyon jó, pláne 2500-ért a sparból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!