Rompincéket hoznak helyre és fogadnak örökbe a Somlón

2014. április 02. 21:24

Eddig 24 rompincét mentettek meg az enyészettől önkéntesek és borászok a Somló-hegyen. A rompincéket ezentúl az örökbefogadó borászatok tartják tisztán. Mindezt külső segítség és pályázati pénzek nélkül.

2014. április 02. 21:24

Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa szerint a kezdeményezés lényege, hogy egy ma működő somló-hegyi borászat, gazdálkodó vagy helyi vállalkozás megtisztít a bozóttól a hegy tetején lévő pincék közül egyet-egyet, hogy az újra láthatóvá és körbejárhatóvá váljék. Ezáltal a vállalkozás az adott pince védnökévé válik, és egyben vállalja, hogy a választott rompincét évről évre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által kijelölt időszakokban gondozza és tisztán tartja, tette hozzá.

A Somló-hegy legtetején zajló mezőgazdasági művelésnek és szőlőtermelésnek az államosítás vetett véget az 1950-es évek elején, a Somlót tájvédelmi körzetté nyilvánították. Az itt lévő szőlőkhöz tartozó, kőből épült kis pincéket az elmúlt évtizedekben a bozót teljesen belepte, mára már csak néhánynak állnak a falai. A pincék kora változó, az eddig talált adatok alapján párat már a XVIII. században készült térképeken is be lehet azonosítani.

A somlói önkéntesek a Nemzeti Park segítségével és a helyi borosgazdákkal összefogva 2013-ban kezdték el a Fogadj örökbe egy rompincét közösségi mozgalmat, amelynek eredményeképpen idén tavasszal 24 pincerom kitisztítására került sor, tájékoztatott Cartwright Éva, aki szerint Somló ezáltal újabb jelentős idegenforgalmi látványossággal gyarapodott. Megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben elvégzett munka milliós értéket képvisel, arra a somlóiak semmilyen külső segítséget, sem pedig pályázati pénzt nem vettek igénybe.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!