Már Tállyának is van bora

2013. december 09. 17:41

Kihívója akadt a Mád-boroknak a településszintű szárazborok terén: négy tállyai termelő állt össze, hogy a tokaj-hegyaljai település nevével száraz furmintot dobjanak piacra, nem is kevés palackkal. A 2012-es a Tállya-bor első évjárata, a jövőben dűlőszelektált borokat is készítenének.

2013. december 09. 17:41
Bukovics Martin

Három, nem állandóan Tállyán élő termelő, Szűcs Ferenc, Barta Péter, Zsadányi László találta ki, hogy megtermelt szőlőjük egy részéből közös bort készítenek, melyet a település nevével hoznak forgalomba. Az alapító trióhoz 2013-ban csatlakozott Márton-Kováts Krisztina, úgyhogy az új évjárat már négy termelőt fog majd össze. A borokat a mádi illetőségű Hudák István készíti, aki a szőlőterületek felügyeletét is elvállalta – Hudák István egyébként Zsadányi László pincészetének, a Vineum Borháznak is borásza.

Mint azt a Mandiner a termelőktől megtudta: a Tállya-bor 2012-es évjáratában a Somszög-, Görbe-, Bohomály-, Bártfai-, Tökös-mály-, Dongó- és Hasznos-dűlőkből jött az alapanyag a borhoz. Elképzelhető, hogy a 2013-as évjárat során még két új dűlővel bővül a kör. „Könnyű dolgunk van, mivel a mintegy hatvan tállyai dűlő jelentős része első osztályú. Ezek között mintegy tíz dűlő az, amelyek az ún. nagy tokaji dűlők közé sorolható. Elsősorban ezzel a tízzel kívánunk dolgozni” – tudtuk meg a termelőktől. 

Ami a szőlőalapanyagot illeti, a bor kitalálói azt mondták, a szőlőben nagyarányú az élőmunkaerő használata, minimális a permetezés és alacsonyak a termésátlagok. „Kifejezetten keressük a régi, több tízéves korú, elhagyatottan álló ültetvényeket, melyeket sokszor 3-4 éves munkával teszünk újra termővé. Eközben sok-sok meglepetés ér bennünket, többnyire, ami az ízeket illeti, kellemes” – mesélik.

Mint megtudtuk: 2013 végére a Tállya-bor alapanyagának termelésébe bevont terület meghaladta a harminc hektárt. 2012-ben mintegy négyezer palack készült a borból, 2013-ból még nem mérték fel az igényeket, előzetesen mintegy 14-20 ezer palackkal számolnak. A távolabbi tervek között szerepel, hogy valamennyi említett dűlőről a 2013-as évjárattól palackozni tudjanak dűlőszelektált tételeket is.

A borból a honlapjuk alapján egyelőre kartonnal lehet csak rendelni. Egy karton 15 ezer forintba kerül, palackra leosztva tehát 2500 forintba kerül a Tállya-bor.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!