Sauska Cuvée 5 2009: a bor, ami leverte a világot

2013. november 14. 18:24

Két borvidék, egy pincészet és egy premier. A Sauska Pincészet kóstolóján jártunk, ahol az mellett, hogy végigkóstolhattuk a számmal jelölt szortimentet, a világ egyik legjobbnak választott borát, a nemzetközi Decanter-díjas Cuvée 5 2009-t is megkóstolhattuk.

2013. november 14. 18:24
Jenei Balázs

Szeptember elején nem csak a borsajtóban, hanem a teljes magyar médiában robbant a hír, hogy a Sauska Pincészet a Cuvée 5 nevű házasítása a 2013-as Decanter World Wine Awards-on a 15 font felett bordói típusú házasítások versenyét megnyerte. Ez nem csak azért nagy szó, mert ez az első magyar bor, aminek sikerült a nemzetközi trófeát elhozni, hanem azért is, mert talán ebben a kategóriában van a legnagyobb verseny, hiszen merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon alapú házasításokat az egész világban készítenek Ausztráliától kezdve Olaszországon át egészen Chiléig. Nem véletlen mondta azt Sauska Krisztián a Heti Válasz címlapján, hogy miénk a borok Oscarja.

Arra azonban, hogy megkóstoljuk a Cuvée 5-t, eddig várnunk kellett, hiszen a bor kereskedelmi forgalomban még nem volt kapható. A premierre a Bortársaság Lánchíd boltjában került sor, ahol nem csak a csúcsbort, hanem a teljes villányi és tokaji „számos” szortimentet is végig lehetett nézni. A kóstolón Sauska Krisztián és a teljes csapat is részt vett Villányból-Tokajból egyaránt, szép számú érdeklődővel együtt.

A kóstolón beszélgettünk a pince tulajdonosával, aki elmondta, hogy szerinte mindent csak szenvedéllyel lehet csinálni. Szerencsés embernek tartja magát, hiszen szereti a munkáját, a borászatát, és mindent szenvedéllyel csinálhat: legyen szó fénycsőről, borról, kosárlabdáról, vagy teniszről. Arra azonban nem számított, hogy ekkora sikert fognak elérni, még akkor sem, ha már korábban a londoni zsűri két regionális díjjal jutalmazta másik boraikat (Cuvée 7 Villány 2007, Cabernet Franc Villány 2008).

Sauska Krisztián elmondta azt is, hogy fontos a technológia, de a technológiát tudni kell használni is, az önmagában nem elég. Nem mindegy a szoftver. Ehhez pedig folyamatosan járni kell a világot, kapcsolatokat kell kiépíteni, figyelni és tanulni. A borászkodás egy rendkívül fegyelmezett munkát kíván. Vannak dolgok, amikben már sokat fejlődtek: a területeiket már egyre jobban ismerik, a szőlőben már tudják, hogy melyikből, milyen bort fognak készíteni és milyen eljárással. Ez nagyon fontos, hiszen segít a cél, a tökéletesség elérésében.

Hogy a tökéletességre való törekvés mennyire volt sikeres 2011-ben, arról már a borok kóstolása közben igyekeztünk meggyőződni. Tokajjal kezdtünk, a 100-as szériával, utána jött Villány és a prímszámos vörösök.

Gyöngyözőbor Tokaj 2012

Az este welcome drink-je és legfrissebb bora. Furmint alapú gyöngyöző, chardonnay-val, és sárgamuskotállyal. Illatában virágok, alma, körte, kicsi élesztő. Ízében tiszta, virágok, alma, citrus, pici, de elegendő buborékokkal. Élvezetes, jó inni, kitűnő nyitó tétel.

Cuvée 113 Tokaj 2011

Furmint, hárslevelű és sárgamuskotály, valamint chardonnay és sauvignon blanc házasítása az alap tokaji cuvée. 90 százaléka tartályos, 10 százaléka hordós erjesztésű, az érlelés hat hónapig tartott francia hordóban. Behízelgő illat, zöld, füves jegyekkel, citrussal, zöldalmával. Ízében citrom, fű, kicsi krémesség a hordóból, mellette fémesség. Egy könnyedebb tokaji.

Cuvée 111 Tokaj 2011

Közepes citromszínű házasítás, aminek 40 százaléka furmint, 60 százaléka sauvignon blanc. Illatában mégis a furmint dominánsabb, mineralitás, tölgy, vanília, kevés fehér virág és fűszerek. Ízében a hordó és a vanília még nem integrálódott teljesen, még friss. Krémesség, mineralitás főként, mellé zöldfűszerek és egy kevés citrusosság. Tiszta és élvezhető bor, de még fiatal. Hagyjuk érni.

Cuvée 107 Tokaj 2011

54 százalék chardonnay és 46 százalék hárslevelű házasítása, melynek négyötöde újhordóban érlelődött hét hónapig. Mély citrom szín, illatban mineralitás, hordófűszerek, krémesség, és virágok. Ízében az ásványosság vezeti, mellette virágok, citrusok, hordófűszerek. Még nagyon fiatal, egyelőre inkább az ígéret van benne. Érleljük.

Cuvée 105 Tokaj 2011

A tokaji csúcsházasítás gerincét hárslevelű adja 59 százalékban, mellette 27 százalék furmint, és 14 százalék sárgamuskotály található. Hat hónapig érlelték hordóban, melynek négyötöde új hordó volt. Illatában mineralitás pici füsttel, hordófűszerek, hársvirág, virágok. A terroir már az illatban is nagyon erőteljesen jelenik meg. Ízében is az ásványok vezetik, mellette főként hordófűszer. Szép, puha savak társulnak a közepesnél nagyobb test mellé. A Tokaj-sor csúcsa.

Cuvée 13 Villány 2011

Az alap házasítás Villányból. Ebben 40 százalék cabernet franc, 30 százalék cabernet sauvignon, 20 százalék merlot és 10 százalék syrah található. Csak tartályban volt. Illatban igazi gyümölcs kavalkád, szamócával, szilvával, meggyel. Az illata hívogatóbb, mint az íze, de azzal sincs semmi probléma, a gyümölcsök mellett egy kis fémes kesernye van benne. A hétköznapok vörösbora.

Cuvée 11 Villány 2011

A Cuvée 11 egy cabernet sauvignon (43 százalék) alapú házasítás, ami mellett kékfrankos (23 százalék), cabernet franc (14 százalék), syrah (10 százalék) és merlot (10 százalék) van. A kékfrankos beleházasításával is igyekszik a pincészet a 11-est a Cuvée 7-ektől elválasztani. Főként használt hordóban érlelték 14 hónapig. Illatában sokkal mélyebb, mint a Cuvée 13, földdel, ribizlivel, szilvával. Ízében málna, feketeribizli, meggy, szilva. Egy közepes testű, jól iható vörösbor, amiben még van potenciál.

Cuvée 7 Siklós 2011

A siklósi területekről származó Cuvée 7-be 73 százalék merlot és 27 százalék cabernet franc került. Illatában meggy, ribizli, és egyéb piros bogyósok tobzódása mellett bors. Meleg tónusú bor, meggyel, piros bogyósokkal, és fűszerekkel. Jó sav, puha, érett, és integrált tannin. Az alkohol a végén picit sok, de így is egy elegáns bor. Merlot-rajongóknak ajánlható.

Cuvée 7 Villány 2011

Klasszikus bordeaux-i házasítás, 72 százalék cabernet sauvignon-nal, 21 százalék cabernet franc-nal, és 7 százalék merlot-val. 18 hónapig érlelték külön az alapborokat, háromnegyedét használt, negyedét új hordóban. Illatában feketeribizli, szilva, földesség, meggyel, kicsi szamócával, és egy kis alkohollal. Ízében egy kis édesség az alkoholnak köszönhetően. Feketeribizli, meggy, szamóca. Szép egyensúlyú bor, közepesnél nagyobb testtel, közepesnél magasabb, alkohollal. Nyersebb, mint a Siklós, de most egy árnyalattal talán jobb így is.

A pincészet 2011-es borairól összességében elmondhatjuk, akár Tokajról, akár Villányról beszélünk, hogy mindegyik nagyon tiszta, és jól lettek elkészítve. Az alap házasításokon kívül mindegyikben vannak még lehetőségek bőven, ezért érdemes lehet őket érlelni is, amellett, hogy már most is élvezetes borok. Nagy erénye a pincészetnek, hogy sikerül megőrizni a gyümölcsöket teljes érettségükben – ez különösen Villányban fontos –, és a termőhelyről is kapunk információt a borokon keresztül. A szortiment felépítése is tükrözi a borok minőségében való emelkedést is.

A premier:
Sauska Cuvée 5 2009

Az este csúcspontjához 22 óra felé értünk, amikor külön poharakba kitöltve megkaptuk a nemzetközi díjas Cuvée 5 2009-t. Sauska Krisztián szerint ez nem a világ legjobb bora, de ott Londonban nyert. Mikor beszélgettünk vele, elmondta, hogy nagy meglepetésre készülnek, mert szerinte a 2011-es Cuvée 5 még jobb, mint a 2009-es. Arra azonban még várnunk kell, hiszen még csak most került palackba, és pihennie kell. A 2009-es Cuvée 5-ből összesen 1500 palack van, aminek három évig kell kitartania. Ezért lehet csak egy különleges válogatásban megvásárolni, a nemzetközi trendeknek megfelelően.

A bor alapját merlot adja 45 százalékkal, mellette van 35 százalék cabernet sauvignon és 20 százalék cabernet franc. A bor két siklósi, a Makár- és a Zuhánya-dűlők (merlot, cabernet franc), valamint három villányi, a Konkoly,a  Kopár és az Ördögárok-dűlők terméséből készült (cabernet sauvignon). A bor 95 százaléka új, 5 százaléka használt francia hordóban érlelődött, 19 hónapon keresztül. Palackba 2011 júliusában töltötték.

Mélybordó szín jellemzi. Illatában nagyon szépen érett, roppanós szilva, feketeribizli, érett fekete meggy. A hordó fűszerei is megjelennek a háttérben egy kis édességgel. Meleg tónusú bor, ízében feketemeggy, és feketeribizli dominál, feketebogyós gyümölcsökkel, ribizlivel. Fűszerekből fehérbors, csoki és dohány. Nagyon sima, és elegáns a korty, ami az egész szájat betölti. Szép sav, puha integrált tannin. Megvan benne az a plusz, ami naggyá teszi.

És hogy lesz-e valaha Cuvée 3, a Sauska-féle prímszámlogika alapján tökéletes bor? Sauska Krisztián bízik benne, hogy egyszer ezt is sikerül elérniük, de nem hiszi, hogy ez a közeljövőben lesz. Addig marad a Cuvée 5, és a közel tökéletesség.

A meghívást köszönjük a Bortársaságnak és Kovács Gergelynek.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hober Marlow
2013. december 06. 21:04
Ugye nem érzed, hogy itt nem kellene...???
kite
2013. november 17. 20:58
Én is nagyon örülök.
perszekutor
2013. november 15. 10:58
==Sauska Krisztián elmondta azt is, hogy fontos a technológia, de a technológiát tudni kell használni is, az önmagában nem elég. Nem mindegy a szoftver. Ehhez pedig folyamatosan járni kell a világot, kapcsolatokat kell kiépíteni, figyelni és tanulni. A borászkodás egy rendkívül fegyelmezett munkát kíván. Vannak dolgok, amikben már sokat fejlődtek: a területeiket már egyre jobban ismerik, a szőlőben már tudják, hogy melyikből, milyen bort fognak készíteni és milyen eljárással. Ez nagyon fontos, hiszen segít a cél, a tökéletesség elérésében.== Őrült sznob állatok! Jó vörös bor kékfrankosból (zweigelt) vagy kadarkából forr ki. A többi csak iható, de hát azokat is kell adni.
korona
2013. november 15. 10:58
És utána végigpróbálgattuk a világ legjobb cigarettáit. Mit mondjak? A Munkás, a klasszikus ovális, még mindig vezető helyen van, habár már csak kizárólag az amerikai Lollyrard cég gyártja exluzíve, és csak külön rendelésre....................................................khm!...khm!...khm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!