Keddtől Tusványos a világ közepe

2012. július 21. 13:44

Kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató programok is várják 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem résztvevőit. A Tusványosként ismert rendezvényt július 24. és 29. között tartják a székelyföldi Tusnádfürdőn.

2012. július 21. 13:44

A nagyszínpadon öt nap alatt 12 együttes ad koncertet. Az első estén, kedden a Heaven Street Seven után a Quimby következik majd. A következő napok fellépői között látható és hallható az idén 25 éves csíkszeredai Role együttes, valamint a fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő Omega is.

Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmjének ősbemutatóját július 27-én tartják meg. A szabadegyetem sajtószolgálata által MTI-hez eljuttatott ismertető szerint kortanúk vallomásain és az egykori román kommunista titkosszolgálat, a Securitate dokumentumain keresztül megrendítő képet nyújt a film a múlt szenvedéseiről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.

A szabadegyetem résztvevői magyarországi és erdélyi borok, valamint székelyföldi élelmiszerek kóstolóin is részt vehetnek. A Magyar Turizmus Zrt. sátrában a Rubik Stúdió képviselői bűvös kocka bemutatót tartanak naponta többször, valamint kalocsai porcelán- és testfestést is rendez a Kalocsai Porcelánfestő Manufaktúra. A Magyar Posta sátrában bélyegekkel, postai szolgáltatásokkal kapcsolatos bemutatókat és játékos vetélkedőket is rendeznek, továbbá egyedi tusványosi bélyeg- és képeslapkészítésre is várják a közönséget.

Saját sátraikban mutatkozik be különböző programokkal az erdélyi magyar felsőoktatás két önálló intézménye, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A szervezők a fiatalabb korosztályokra is gondoltak. Színházi gyermekelőadások, játszóház, kézműves foglalkozások és táncoktatás is szerepel a szabadegyetem programfolyamában.

Esténként zenés mulatságra várják a táncos kedvűeket, több helyszínen több zenei stílusban – olvasható a részletes programismertetőben, amelyet a két főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a romániai Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) juttatott el az MTI-hez.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. augusztus 01. 20:50
Semmi népnek elmondani nem lehet, nem is kell.
koronaszepe
2012. augusztus 01. 20:50
Az erdélyi emberek olyanok, mint Magyarorsazágon a " mimagyarok " ?
koronaszepe
2012. augusztus 01. 20:50
Te nem is tudnád . Nem olyan ám a világ, mint ahogyan a Lenne meglepetés ...
kesztió
2012. augusztus 01. 20:50
Tusványos: a köldöknézés Mekkája A program összeállításakor mintha az lett volna a direktíva, hogy kerülni kell az izgalmat. A legkevésbé sem törekedtek a magyar-magyar párbeszédre és a magyar-román kapcsolattartásra. http://sipi.transindex.ro/?cikk=876
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!