Lemondott a Nemzeti Galéria főigazgatója

2011. november 08. 11:54

Csák Ferenc az elmúlt hetek történéseivel, a Nemzeti Galériának a Szépművészeti Múzeumba olvasztásával indokolta döntését.

2011. november 08. 11:54

Csák Ferenc, a Nemzeti Galéria vezetője december 31-ig marad a posztján. „A múzeum mint önálló intézmény 2012. március 1-i megszűnéséhez vezető hallatlan lépéssorozat előkészítéséről sem a Magyar Nemzeti Galériának, sem a művészettörténész szakmának nem volt tudomása. Koncepció, stratégia vagy hatástanulmányok nem előzték meg ezt a döntést. Példa nélküli egy nemzeti gyűjtemény önállóságának megszüntetése pár hónap leforgása alatt” - áll a szakember közleményében.

A kormány először kormánybiztosnak nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját egy új múzeumi épületegyüttes koncepciójának megalkotására, különös tekintettel a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria gyűjteményeinek összevonására. Ez után húsz nappal pedig elrendelték a Magyar Nemzeti Galéria, mint önálló intézmény beolvadással történő megszüntetését - emlékeztet Csák. A Nemzeti Galéria helyzete a főigazgató szerint alapjaiban rendült meg, ezért levélben értesítette Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert lemondásáról.

A Galériában jelenleg 3200 négyzetméteren folynak felújítási munkálatok, emellett négy országos jelentőségű kiállítás megrendezésén dolgoznak, és a tavalyi évhez képest 80 százalékkal növekedett a látogatószám, így 2011-ben a Magyar Nemzeti Galéria lehet Magyarország második leglátogatottabb múzeuma. A közlemény kiemeli, hogy mindezt úgy érték el, hogy év közben 15 százalékkal csökkent az intézmény költségvetési támogatása, így az idei kiállítások költségét 80 százalékban saját bevételből, valamint szponzorációból fedezték.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2011. november 09. 19:11
A magyar muveszek munkai regen egyben voltak az europai muvekkel ,csak kesobb 1956 utan valasztottak kulon oket; " Eleve óriási hiba volt, hogy az ’56-os forradalom után szovjet mintára kioperálták a magyar anyagot a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből, amivel nagyban rontották a magyar művészet bemutatkozási lehetőségét, holott Európában szinte sehol nincs ilyen rigorózusan szétválasztva a nemzeti és az európai anyag.... Soha nem lesz méltó értékén ismert a magyar festészet, ha nem európai összefüggésben mutatjuk be, és egy külön intézményben tartjuk. Szomorú tény, hogy a Nemzeti Galéria jelenleg még idehaza sincs a tíz leglátogatottabb muzeum kozott. A nyugati világ szinte valamennyi városában együtt látható a nemzeti és a nemzetközi anyag, nekünk is újra az európai kontextusba kell visszahelyeznünk nemzeti képzőművészeti gyűjteményünket, ahogy az 1906-tól 1957-ig . "
HSL
2011. november 08. 21:06
szerintem meg inkább vonjuk össze a fociakadémiákat
==T==
2011. november 08. 12:11
Ezt az egyesítést technikailag hogy gondolták kivitelezni? Építenek egy új épületet? Mert a jelenlegi szépművészeti már a jelenlegi gyűjteménynek is szűkös. A Palotába menne az egész?: De azt meg most újítják fel, szóval ott nem lesz hely.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!