Csinos állást nézett ki magának Rutte, de nem lesz egyszerű dolga

2023. november 01. 09:03

A holland miniszterelnök a NATO élére pályázik.

2023. november 01. 09:03

Rutte holland miniszterelnök korán megpályázta a NATO főtitkári posztját. Azonban ahhoz hogy sikerrel járjon, még el kell oszlatnia azt a híresztelést, miszerint gondok vannak a holland védelmi kiadások körül, és a saját nevét is jobban meg kell ismertetnie ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen – írta meg a Politico.

A kormányok eddig hivatalosan nem nyilatkoztak Rutte jelöltségéről, de három magas rangú európai tisztviselő, akik névtelenségüket kérték, azt mondták a lapnak, hogy a holland államfő széles körű támogatásra számíthat. Egyikük azt jósolta, hogy a tagállamok „keleti szárnyának” támogatására is számíthat majd, számukra ugyanis a legfontosabb szempont a jelölt álláspontja Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban.

Rutte előnye, hogy nagyon tapasztalt politikus és egy olyan országból jön, amely hagyományosan átjáró az angolszász és a kontinentális európai nézetek között. Ezért őt a nagyobb NATO-tagállamok kompromisszumos megoldásként láthatják

 – mondta Ben Schreer, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének berlini irodájának igazgatója.

Azonban a főtitkári pozíció elnyerése elsősorban háttéralkuk és lobbi tevékenység kérdése. Ehhez meg kellene nyernie mind a 31 tag egyhangú támogatását, ez pedig nem mindig szokott kedvezni a korán jelentkező jelölteknek.

A NATO vezetőjének továbbá meg kell kapnia a szövetség legfontosabb tagállamától, az Egyesült Államok is a jóváhagyását.

Jelenleg azonban Ruttét Washington törvényhozói nem igazán ismerik.

„Talán találkoztam vele, de nem emlékszem” – mondta Mitt Romney republikánus szenátor. Egy másik kulcsfontosságú republikánus, Lindsey Graham szenátor pedig azt mondta: „Nem ismerem. Nem cseng ismerősen a neve.” A lap szerint a demokraták sem sokkal tájékozottabbak vele kapcsolatban.

Nem ismerem őt. Hallottam a nevét, de azon túl semmit sem tudok róla 

– mondta Jeanne Shaheen szenátor.

A Külügyi Bizottság elnöke, Ben Cardin az egyedüli ember kai ismeri Ruttet. Ő azt mondta róla, hogy „nagyon tiszteletteljesen viszonyul hozzá”, de hozzátette, hogy nem beszélt vele mostanában.

A lap szerint tehát jelentős lobbi-tevékenység szükséges még ahhoz, hogy Rutte komolyan vehető jelölt lehessen a főtitkári posztra.

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roadkill
2023. november 02. 11:46
aszexuális, öntudatos szardarab, a 21. századi ember összes rossz tulajdonságával felvértezve, kiváló alany bármilyen vezető pozíció betöltésére
makapaka2
2023. november 02. 09:43
Annyira ellenszenves figura ez a Rutte!
Oszodibeszed
2023. november 01. 19:04
Hihi, milyen irritáló ez a pofa! Az embernek kedve lenne egy kis hitler-bajuszt odapingálni az orra alá.
Obsitos Technikus
2023. november 01. 18:54
Ideális jelölt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!