Nem találja ki, kit tart felelősnek az ukrajnai háborúért az orosz kormányzó: Immanuel Kantot

2024. február 13. 09:17

Szerinte Kant „megágyazott annak az erkölcsi relativizmusnak, melynek segítségével a Nyugat minden tettét igazolja”, Oroszország bezzeg „az örök etikai értékekhez igazodik”.

2024. február 13. 09:17
null

Immanuel Kant XVIII. századi német filozófust nevezte az ukrajnai háború egyik felelősének hétfő este a kalinyingrádi kormányzó. Anton Alihanov egy politológiai konferencián tett felszólalásában azt mondta az akkor Königsbergnek nevezett város leghíresebb szülöttéről, hogy munkásságával „egyike volt a modern Nyugat értelmi szerzőinek”.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a csaknem 300 évvel ezelőtt ezen a helyen született Immanuel Kant gyakorlatilag majdnem közvetlenül érintett a globális káoszban, amellyel szembenézünk. Ráadásul közvetlenül kapcsolódik az ukrajnai katonai konfliktushoz is” 

– fogalmazott a kormányzó. 

Mint mondta, Kant „megágyazott annak az erkölcsi relativizmusnak, melynek segítségével a Nyugat minden tettét igazolja”, ellentétben Oroszországgal, „mely az örök etikai értékekhez igazodik”.   Königsbergbe 1945-ben vonult be a szovjet hadsereg, ezt követően nevezték át a várost Kalinyingrádra. 

A tiszta ész kritikája és Az örök béke szerzője nem először vált ki vitát az ott élők körében. 2018-ban az Orosz Történettudományi Társaság internetes szavazást írt ki a város repülőterének új nevéről, a lehetőségek között pedig a filozófus nevét is felsorolta. Ezt követően utcai tiltakozások robbantak ki a légikikötő Kantra történő átnevezése ellen, és dühös emberek egy csoportja Kant műemlékét is megrongálta. Az ügyben felszólalt Igor Muhametsin ellentengernagy is, aki árulónak nevezte a filozófust.

Írt néhány érthetetlen könyvet, melyeket senki az itt lévők közül nem olvasott és soha nem is fog”

 – jelentette ki Muhametsin a matrózaihoz intézett beszédében, mely az internetre is felkerült.

(MTI)

Nyitókép: Leemage via AFP

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ittésmost
2024. április 20. 19:15
"Írt néhány érthetetlen könyvet, melyeket senki az itt lévők közül nem olvasott és soha nem is fog” - a baromállattyai... de ne erőltessék Kant olvasását, ajánlom a blikk újságot, talán valaki lefordítja nekik Tolsztoj. Gogol, Csehov, Lermontov, Puskin nyelvére.
laikus19-2
2024. február 13. 14:30 Szerkesztve
Kant a valaha élt egyik legtisztességesebb gondolkodó volt. Nem azt mondta, hogy nincsenek örök értékek, hanem, hogy ezeket mi posztuláljuk / tételezzük, mert nem tudunk létezni nélkülük. Amint a kategorikus imperatívusz / a jóra való hajlam és igény, meg hogy ez minél egyetemesebb legyen is az emberi természet sajátja. A kopernikuszi világkép általánossá válása és Newton után szükség volt újragondolni a világképet, a legteljesebben, legsikeresebben a 18. század vége felé ezt Kant oldotta meg. Az más kérdés, hogy sokan és sokféleképp igazítottak rajta, nem jó irányokban, de blődség ezért őt hibáztatni. "Két dolog van, mi szüntelenül csodálattal tölti el a lelkem, a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem" - milyen szép ez a gondolata is! Akinek magas, keressen inkább jó ismertetéseket a gondolatairól, vagy hallgasson, amint ez az illető is jobban tette volna, ha hallgat róla. Bár van némi igazsága, de téves, hogy Kant lenne a főbűnös a nyugat eltévelyedéseiért.
Theorba
2024. február 13. 11:53
Eccercsak Gazsi nagyon magos hangokat kezdett el hátszani a hegedűjén: Mire odaszól neki a brácsás: — Ne menj fel bazmeg, mer' nem tucc legyünni! 😂
lesmiserables
2024. február 13. 11:32
Oroszország az ''örök etikai'' érték, ahol a tankönyveikben 1956 náci lázadás volt. Belebaszni a lengyel értelmiséget egy gödörbe, megtámadni Finnországot, Lengyelországot, annektálni Moldovát, Bukovinát, Baltikumot...etc. Ha már a komcsi örökségre olyan büszkék...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!