NATO-állam vezetője: Európának 3-5 éve van arra, hogy felkészüljön az orosz fenyegetésre

2024. január 16. 08:07

„A gyengeség provokálja az agresszorokat, így a gyengeség provokálja Oroszországot" – állítja Kaja Kallas, észt miniszterelnök.

2024. január 16. 08:07
Ukraine Faces Crucial Test At European Union Leaders Summit

Az erős kijelentéseiről ismert észt miniszterelnök, Kaja Kallas ismét merész jóslattal állt elő Európai katonai fenyegetettsége kapcsán. Véleménye szerint a kontinensnek három-öt éve van arra, hogy felkészüljön egy esetleges orosz katonai fenyegetésre az Észak-atlanti Szövetség keleti szárnyán – írta meg a The Times.

Az észt miniszterelnök hírszerzései forrásokra alapozva kijelentette, hogy Oroszországnak az Ukrajnával való feltételezett fegyverszünet esetén három-öt évre lesz szüksége ahhoz, hogy folytassa a katonai fenyegetést a keleti NATO-tagállamok határain.

Hírszerzésünk ezt három-öt évre becsüli, és ez nagyban függ attól, hogyan kezeljük és tartjuk fenn az álláspontunkat Ukrajnával kapcsolatban. Ugyanis amit Oroszország akar, az egy tűzszünet, és ez a tűzszünet arra szolgál, hogy összegyűjtse erőforrásait és erejét. A gyengeség provokálja az agresszorokat, így a gyengeség provokálja Oroszországot

– mondta Kallas.

Az elrettentés stratégiája

Az észt miniszterelnök szerint ezért a Nyugatnak meg kell erősítenie az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, hogy súlyos csapást mérhessen, és hosszú évekre megfossza Oroszországot attól a képességétől, hogy szomszédait fenyegesse.

Kallas úgy gondolja, hogy hosszú távon a NATO-nak el kell fogadnia az Oroszország „elrettentésének” stratégiáját. Követve a hidegháború példáját, amely előírja, hogy

 minden tagállam védelmi kiadásait legalább a GDP 2,5% -ára kell növelnie.

„Sokat olvastam, és próbáltam megérteni, hogyan törhetjük meg ezt a történelmi ciklust. Ennek kulcseleme pedig az elszámoltathatóság. Soha nem voltak felelősségre vonhatók az általuk elkövetett bűncselekményekért” – tette hozzá a miniszterelnök.

Korábban a Bild sajtóorgánum arról számolt be, hogy hozzáférést kapott a német Bundeswehr titkos dokumentumához, ami lényegében egy kiképzési forgatókönyv, amely lépésről lépésre leírja, hogyan alakulhat ki egy katonai konfliktus Oroszország és a NATO között.

Ezt is ajánljuk a témában

A dokumentumban Oroszország és a Nyugat akcióit hónapról hónapra írják le, amelyek több százezer NATO-katona telepítésében és a háború elkerülhetetlen kitörésében csúcsosodnak ki 2025 nyarán. Jānis Sārts, a NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központjának igazgatója a Twitteren megjegyezte, hogy a Bildnek valóban van egy kiképzési forgatókönyve, amely azonban csak egy kitalált helyzetet ír le.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ksenia Kuleshova/Bloomberg via Getty Images

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airwolf
2024. január 23. 15:56
Így igaz. Te vagy a gyengeség és Te provokálod az erősebbet. Okos dolog ez?
edico
2024. január 23. 14:31
Maradj a konyhában!
Intruder
2024. január 17. 11:03
Korrupt geci kurvának higgyünk el bármit is.
B_kanya
2024. január 16. 19:02
paperfellow 2024. január 16. 17:10 "Az egyre több nő az eu országokban egyre több hülyeséget beszél." Hol van már Maggie asszony...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!