Kelemen Hunor megkongatta a vészharangot: Baj lehet, ha a románok nagyobb arányban vesznek részt a '24-es választásokon, mint a magyarok

2024. január 22. 09:51

„A döntésünk, a sorsunk nem eleve elrendeltetett, hanem rajtunk múlik” – húzta alá az RMDSZ elnöke.

2024. január 22. 09:51

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az erdélyi magyarok leadott szavazatai 90 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy a 2024-es romániai választási év nyertese legyen – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén Kolozsváron.

Az RMDSZ elnöke politikai beszámolójában elmondta: kisebbségi létben nem elég a szavazatok kétharmadát megszerezni. „Kétharmaddal még a kanyarban sem vagyunk, (...) nekünk a leadott szavazatok 90 százalékára van szükségünk” – húzta alá.

Közölte: két feltételnek kell teljesülnie, hogy az RMDSZ, az erdélyi magyar közösség a négy romániai választás – európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és államelnöki– nyertese legyen.

Egyik, hogy az erdélyi magyarok ugyanolyan arányban járuljanak az urnák elé, mint a többségi román közösség, illetve, hogy az RMDSZ a leadott magyar szavazatok 90 százalékát szerezze meg.

Hangsúlyozta: ehhez az erdélyi magyar közösségen belüli bizalmat kell erősíteni, ezért az RMDSZ február végéig befejezi az együttműködési tárgyalásokat a két kisebb erdélyi magyar párttal, a Magyar Polgári Erővel (MPE) és az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ).

Nekünk győznünk kell, az erdélyi magyaroknak győznie kell”

– mondta Kelemen Hunor, aláhúzva, hogy ehhez meg kell érteni, mik a kihívások. Emlékeztetett a világban dúló háborúkra, és ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az átalakuló világban a polgárok biztonságra vágynak, és a politikumnak válaszként tervezhető jövőképet kell felmutatnia.

„A döntésünk, a sorsunk nem eleve elrendeltetett, hanem rajtunk múlik” – húzta alá az RMDSZ elnöke, aki szerint a 2024-es sorsdöntő esztendő hosszú évekre meghatározza a közösség sorsát. Hangsúlyozta: a szövetség számára a magyar érdek az első, amely nem ellentétes Románia érdekeivel, ennek érvényesítéséhez pedig mindenkire szükség van. „Ez a mi közös történetünk” – mondta.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lacika-985
2024. január 22. 20:02
Nocsak nocsak Humorka is előbujt a kényelmes foteljéből és elkezdett kampányolni ??? Tizen akárhány éve azt mondta egy privát beszélgetés alkalmával amikor azt ecsetelgettem hogy több szavazót kellene megszólitani , tehát akkor azt mondta mosolyíogva hogy nekünk az nem jó ha sokan mennek el szavazni , megvan a táborunk és több nem kell .. Most úgy változik a gyerek fekvése és már nincs szükség a román politikában a magyarnak nevezett , valójában a magyarság ellen dolgozó Judemerére ( rmdsz ) ..
bagoly-29
2024. január 22. 15:31
Az utóbbi 30 évben az erdélyi magyarokat leszoktatták a politikusaik a szavazáson való részvételről! Maguk alatt vágják a fát! Pedig tanulhattak volna a felvidékiek sorsából!
lájkbajnok
2024. január 22. 13:17
Demokrácia = a többség uralma. Ez van.
lazio154-2
2024. január 22. 11:27
Most nem is emlékszem- épp kormányon vannak, vagy ellenzékben? Csak ellenzékben lehetnek, mert jelzik kevés a pénz, kormányon lenne valami mutyi is. Nem csodálkozok a magyarok bizalmatlanságán, mert kormányon se tettetek értük semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!