Ennek nem lesz jó vége – felvonultak a román gazdák a magyar határra

2024. január 17. 18:39

Az RMDSZ szerint a bukaresti kormány ellehetetleníti a gazdákat.

2024. január 17. 18:39

Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.

Elfogyott a gazdák türelme

Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a román mezőgazdasági minisztériummal követeléseik teljesítéséről, a román gazdák spontán tüntetései szerdán is folytatódtak. A Nagykároly környéki gazdák délben a román-magyar határra, a csanálosi (Urziceni) határátkelőhöz vonultak, ahol előbb az egyik, majd mindkét sávot lezárták traktorjaikkal, akadályozva a határátkelést – írta a román rendőrség közlekedési osztálya.

A tiltakozó gazdák napok óta követelik egyebek között a kamionok számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak csökkentését, a hektáronkénti állami támogatás megemelését, az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását és a gázolaj jövedéki adójának eltörlését. Emellett egyenlő versenyfeltételeket kérnek a szállításban, és szükségesnek látják egy minimális referenciatarifa bevezetését Spanyolország és Magyarország mintájára.

Követelik továbbá a parlament létszámának csökkentését a korábbi referendumnak megfelelően. Követeléseik között szerepel még 50 százalékos jövedelemadó-csökkentés a mezőgazdasági alkalmazottak számára, az elektronikus számla eltörlése az egymillió eurónál kisebb forgalmú cégek számára, és a földterületek eladásának megtiltása külföldiek számára.

A Szatmári Friss Újság beszámolója szerint szerdán a gazdák 40 munkagéppel vonultak a határátkelőhöz. A Presa SM román hírportál azt írta, Szatmár megye prefektusát is a helyszínre várják, hogy tárgyaljon a tiltakozókkal. A hírportál szerint a Facebookon szerveződő tiltakozók azt is felvetették, hogy a román-ukrán határra vonulnak, és a halmi határátkelőt is elzárják. Miután Radu Roca Szatmár megyei prefektus a csanálosi határátkelőhöz érkezett és tárgyalt velük, a gazdák feloldották a blokádot – írta a Szatmár.ro. A hírportál szerint a gazdák két órán keresztül állták el a határátkelőhöz vezető utat gátolva a ki- és belépést.

Ezt is ajánljuk a témában

Az európai gazdák szenvedik meg az ukrán gabonadömpinget

Az Európába irányuló megnövekedett ukrán export jelentős veszteségeket okoz az európai, főleg a frontországok gazdálkodóinak, ezért ezek az államok közös levélben fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy tegyenek valamit a kialakult hátrányok orvoslása érdekében és szabályozzák a termelői piacokat.

A román kormány lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat 

A Nagykároly környéki tiltakozók közölték: összesen több ezer hektár területen gazdálkodnak és állattenyésztéssel is foglalkoznak. A kormány képviselője megígérte: meghallgatja és továbbítja követeléseiket a bukaresti szaktárcának.

Támogatásáról biztosította a gazdákat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is,

az MTI-nek küldött közleményben hangsúlyozta: a gazdatársadalom követeléseinek nagyrésze jogos, „egy kis jóindulattal” a román kormány teljesíthetné ezeket. „A kormány lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat, ezért az RMDSZ szorgalmazza a területalapú támogatások időbeni folyósítását, továbbá egy olyan országos mezőgazdasági program megalkotását, amely hektáronként minden romániai gazdának további 100 eurós támogatást biztosít az APIA-s támogatás mellett az elkövetkezőkben, és minden évben aktualizálja a gázolaj árának a növelését” – írta az érdekvédelmi szervezet, aláhúzva: erre a gazdák jövedelemkiesésének pótlása miatt van szükség.

„Az elmúlt időben a gazdák tevékenységét jelentősen befolyásolta az orosz-ukrán háború okozta gabonadömping, amely felborította az agrárpiacot uniós szinten és eltorzította annak működését” – idézte a közlemény Könczei Csaba Kovászna megyei parlamenti képviselőt, aki szerint a román kormány elsődleges feladata megvédeni a saját gazdáit. „Az RMDSZ kiáll a gazdák mellett és minden segítséget megad nekik, amelyet demokratikus eszközökkel el tud érni a parlamentben ellenzékből” – mondta a mezőgazdasági szakember.

Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke emlékeztetett: a román gazdák tavaly nem kapták meg a területalapú támogatásokat, és ez tovább mélyítette a szakadékot. Rámutatott: a mostani tüntetéssorozat láncreakció, az elégedetlenségek sora jogos, és a kormánynak megoldást kell találnia. „A gazdatársadalom jelenleg túlél,

Romániának kötelessége ezt a szektort támogatni, nem tekintheti mostohagyermeknek”

– mondta a képviselő.

Ezt is ajánljuk a témában

Feszült a helyzet az ukrán határon is 

A román-ukrán határon szerdán is félszáz traktorral és más járművel vonultak a szeretvásári (Siret) határátkelőhöz a román gazdák, gátolva a határátlépést. Alina Petraru, a határrendészet Suceava megyei területi kirendeltségének szóvivője közölte: hétfő délután óta ukrán oldalról egyetlen kamion sem lépett be Románia területére a tiltakozás miatt. A 20 kilométeren feltorlódott román kamionokat szerdán elkezdték beengedni a határátkelő területére, Ukrajna irányába.

A tiltakozás folytatásával fenyegettek kedden a Kovászna megyei gazdák is, sérelmezve, hogy nem tudtak egyeztetni a prefektussal követeléseikről. Eközben a News.ro azt írta, hogy Konstanca megyében a rendőrség 30 tiltakozónak bevonta a gépkocsivezetői engedélyét, mert kedden délután nem a nekik szánt sávban közlekedtek a konstancai kikötőhöz vezető autópályán. A tiltakozók azt állították, hogy a csendőrség utasítására váltottak sávot, de a csendőrök cáfolták, hogy ilyen utasítást adtak volna.

Romániában kedden 76 pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé az egy hete forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat. Erre azután került sor, hogy több – a spontán akciók szervezésétől elhatárolódó, de a tüntetőket szolidaritásukról biztosító – gazdaszervezet hétfőn 13 pontos intézkedéscsomagról állapodott meg a mezőgazdasági miniszterrel, vezetőik pedig bejelentették, hogy részükről a tiltakozás véget ért.

(MTI)

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kötter Tamás

Facebook

Idézőjel

A globalistáknak lassan takarodó.

***

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2024. január 25. 12:34
Miérg nem az ukrán határra?Érdekes.
mexivtad-2
2024. január 21. 09:53
Ugyanmár! Aztán melyik gazda tünti okozott igazi változást a világon? Ideiglenes bonbonieri juti falatkákkal, igéretekkel majd hazaküldik őket aztán forog tovább a nagy multi fogaskerék! 😁👎
konfucius
2024. január 18. 07:52
Bákó megyéhez ? Ott most hideg van, megfáznak.
5m007h 0p3ra70r
2024. január 18. 06:49
beeeezzegromááánia
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!