„Ukrajna jól tenné, ha hálát tanúsítana!” –a brit védelmi miniszternél betelt a pohár

2023. július 12. 18:32

Ben Wallace szerint a nyugati szövetségesek „nem az Amazon házhozszállító szolgálat”, amikor fegyverszállításokról van szó.

2023. július 12. 18:32

Ben Wallace a Sky News brit hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a vilniusi NATO-csúcson, újságíróknak nyilatkozva fakadt ki. A Sky News riporterének azon kérdésére, hogy nem gyengíti-e a fronton szolgáló ukrán alakulatok morálját az a tény, hogy a nyugati szövetség jelenleg nem hajlandó konkrét menetrendet felvázolni Ukrajna NATO-csatlakozására, a brit védelmi miniszter kijelentette: 

nem hiszi, hogy ez így lenne.

Hozzátette: arra hívná fel Ukrajna figyelmét, hogy a nyugati országok saját fegyverkészleteiket adják át neki. Ukrajna nemes célokért háborúzik, és saját védelme mellett a mi szabadságunkat is védi, de néha amerikai törvényhozókat és más országok kétkedő politikusait kell meggyőzni arról, hogy megéri a segítségnyújtás – hangsúlyozta.

„Az emberek szeretnék látni a hála jeleit”

Hallani olyan morgolódásokat amerikai kongresszusi tagoktól, hogy „adtunk (Ukrajnának) 83 milliárd vagy akármennyi dollárt ... és hát ugye nem vagyunk az Amazon” – fogalmazott Wallace a Sky News beszámolója szerint. Hozzátette: már tavaly nyáron ő is megmondta az ukránoknak, hogy 

Nagy-Britannia nem online házhozszállító szolgálat, amikor fegyverszállításokról van szó.

„Tizenegy órát autóztam (Kijevbe), csak azért, hogy a kezembe nyomjanak egy listát - és akkor megmondtam, hogy én nem az Amazon vagyok” – idézte a Sky News a brit védelmi minisztert. Ben Wallace kijelentette azt is, hogy „tetszik vagy sem, az emberek szeretnék látni a hála jeleit”.

Nagy-Britannia az Egyesült Államok után Ukrajna második legnagyobb fegyverszállítója, és eddig több milliárd font értékben adott át hadfelszereléseket, köztük harckocsikat, valamint önjáró lövegeket és légvédelmi rendszereket, emellett átfogó kiképzési programokat is indított az ukrán fegyveres erők számára.

(MTI)

Nyitóképen: Ben Wallace / SIMON WOHLFAHRT / AFP

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottoka-0
2023. július 16. 20:24
végtelenül szemtelen, pökhendi ember. annyit sem érdemeltek volna, amit idáig kaptak.
Palatin
2023. július 14. 23:18
Zelenszkij még nem tudja, hogy a Nyugatban soha nem szabad megbízni. Ez a lecke még hátra van neki. Mi már tudjuk.
Palatin
2023. július 14. 23:09
Zselenszkij, de egész Ukrajna is addig és annyit ér a Nyugatnak, ameddig és amennyi bajt tudnak ök okozni az oroszoknak. Az ukránok Európa számára a "rosszabbik" oroszok. Erre a tanulságra való rádöbbenés Nyugaton még várat magára. Az USA-val szövetkezve az ukránok alá akarták ásni Oroszország biztonságát. De ök készek nemcsak testvérnépüket az oroszokat elárulni, hanem bárkit, még azokat is akik önzetlenül támogatták öket. A Nyugat tudja, Hogy Ukrajna nem az ö "kutyájuk kölyke", de hasznos idiótaként kihasználják. Európának meg fog gyülni a baja az ukránokkal, akár gyöznek akár veszítenek. Az jó a Nyugatnak, hogy Ukrajna szutyongatja az oroszokat. De ha ennek vége lesz, mit fog kezdeni Európa ezzel a nem éppen kedves országgal, néppel? Nyugaton az ellopott fegyverekkel ukrán maffiák fognak garázdálkodni, az Unióban, örökös baj lesz velük a követelödzéseik miatt, és kérik a fizetséget azért, mert "megmentették" Európát. Ha veszítenek, akkor meg állandóan koldulni fognak.
Palatin
2023. július 14. 23:09
Zelenszkij egy számára fontos dolgot nem tud. A Nyugat tisztában van azzal, hogy ö "nem a mi kutyánk kölyke". Ö a Nyugat hasznos idiótája az Oroszország elleni permanens háborúban, ami általában hideg, de van amikor meleg. A Nyugatnak csak az jár az eszébe, hogy Oroszország nyakán tartsa a kést, és ehhez most Ukrajna, Zelenszkij jó szolgálatokat tesz. Ha a háborúnak vége lesz, Zelenszkijra nem lesz szükségük. Dehogy akarják ök, hogy ez a hazája szabadságáért valóban orszlánként küzdö harcos, majd a Nyugat ellen is teljes bevetéssel küzdjön hazája szabadságáért. Oroszország meggyengítése mellett a Nyugat másik célja, hogy Ukrajnát bekebelezze. Jól tudják, hogy ehhez Zelenszkij nem lenne egy ideális partner, ö mint háborus hös, nem az a személy, aki egy békés ujjáépítéshez kell. Churchillt is elküldték az angolok a gyöztes háború után. A háború és a béke más tipusú vezetöket kíván. Ha gyözne Ukrajna, Zelenszkijnek akkor sem lenne nagy jövöje. Ha veszít, akkor pedig bünbak lesz belöle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!