Így hazudik Robert Fico merénylőjéről a baloldali média
A merénylő a progresszív szlovák ellenzék narratívájára hivatkozva követte el tettét és 2016 után vált baloldali radikálissá.
Az amerikai lap szerint fontolóra kell vennie az ukrán elnöknek a fegyverszünet lehetőségét.
Amennyiben beigazolódnak azok az állítások, hogy Vlagyimir Putyin valóban hajlandó tárgyalni Ukrajnával a tűzszünetről, akkor Kijev vezetésének élnie kell a lehetőséggel a vérontás megállítására – írta meg a The New York Times.
A háborús frontok stagnálnak, és naponta számos ukrán életet követelnek a harcok. Ebben a kontextusban Ukrajna győzelme már nem csak azon múlik, hogy képesek-e visszafoglalni az oroszok által elfoglalt területeket – olvasható a cikkben.
Az amerikai lap szerint a 600 mérföld hosszú ukrán-orosz frontot képletesen és szó szerint befagyott, ez pedig elszívja az ukrán erőforrásokat és az életeket anélkül, hogy belátható időn belül bármi nemű kilátás lenne a változásra.
Ebből adódóan a bármennyire is fájdalmas, az ukrán elnöknek fontolóra kell vennie a fegyverszünet lehetőségét”
– hangsúlyozza a cikkíró.
„Az idő pedig szorít, ugyanis a lap szerint Zelenszkij elnöknek szembesülnie kell azzal a lehetőséggel is, hogy Trump esetleges hatalomra kerülése esetén teljesen megszűnhetnek az amerikai segélyek. Az Európai Unióban pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki Putyinhoz és Trumphoz is elismerően viszonyul, vélhetően gátolni fogja az Ukrajnának szánt
50 milliárd euró pénzügyi segélycsomag jóváhagyását” – olvasható a New York Times hasábjain.
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
***
Nyitókép: Murat Deniz / Getty images
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
„Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy” – fogalmazott Viktor Andrusiv.
Andrej Belouszov szerint az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni.