Német kutatóintézet: egy év alatt 90 százalékkal csökkent az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi támogatás

2023. december 09. 08:45

A Keil Intézet szerint a háború kezdete óta Ukrajnának katonai felszerelést és pénzügyi támogatást nyújtó 42 országból az elmúlt három hónapban mindössze 20 adott támogatást.

2023. december 09. 08:45

Az Ukrajnának szánt adományokat nyomon követő német kutatóintézet szerint a felajánlások értéke 2022 ősze és 2023 ősze között csaknem 90 százalékkal csökkent – írja a Breitbart a Keil Intézet elemzésére hivatkozva.

Christoph Trebesch, az intézet egyik igazgatója megjegyezte, hogy az adományozók „az elmúlt hónapokban tétovábbá váltak”, és azt állította, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által tervezett nagyszabású segélyprogramok további késedelme „jelentősen megerősítené Putyin pozícióját.

Ezt is ajánljuk a témában

A jelentés szemlélteti, hogy milyen mértékben csökkent az Ukrajnának küldött támogatás mértéke, és megállapítja, hogy „az újonnan ígért segélycsomagok 2023 augusztusa és októbere között elérte a mélypontot”. Az intézet kiemeli: ez 87 százalékos csökkenést mutat 2022 azonos időszakához képest. Az Ukrajnának tett ígéretek értéke most a legalacsonyabb 2022 januárja óta – áll az elemzésben.

Nemcsak a felajánlások értékét érdemes megnézni, hanem a támogatást nyújtó országokat is.

A Keil Intézet szerint a háború kezdete óta Ukrajnának katonai felszerelést és pénzügyi támogatást nyújtó 42 országból az elmúlt három hónapban mindössze 20 adott támogatást, ami azt jelenti, hogy az ország egyre kisebb támogatói csoportra támaszkodik.

 Fotó: AFP / Olivier Matthys / Pool

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2023. december 10. 00:06
Elfogyott a sok selejt cucc, amit eddig rájuk sóztak, ami valódi értéket képvisel, azt meg eszük ágában sincs odaadni.
Akitlosz
2023. december 09. 14:39
Azért itt cikk alatt az origó továbbra is világháborúzik. Az origón naponta van annyi világháború, mint amennyi Szoboszlai van a Mandineren.
Akitlosz
2023. december 09. 14:36
Semmi köze ennek tétovasághoz. Tavaly a teli raktáraikat ürítették ki, megspórolva a leselejtezést, szétszerelést. Idén már üresek azok a raktárak. A NATO csak az utolsó ukrán katonáig háborúzik, tovább nem. Naponta 700-800, hetente 5000, havonta legalább 20 000, évente kb. 500 000 ukrán katona fogy el. Az egész NATO-nak sincsen akkora hadiipari kapacitása, amekkora Ukrajna ellátáshoz kellene. Miután Amerika megduplázta a 155 mm-es lőszer gyártását így gyárt annyi lőszert havonta, amennyit Ukrajna 5,5 nap alatt ellövöldöz. Óriási szakadék tátong Ukrajna igényei és a NATO képességei között.
Hohokam
2023. december 09. 12:49
Na, akkor a nagyja már megvan. A maradék 10% is gyorsan meglesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!