„A románok egy kicsit túllihegik ezt a történetet” – szakértőt kérdeztünk arról, hogy Oroszország megfenyegette Romániát

2023. december 15. 13:09

„Megpróbálnak abba az áldozatpózba állni, hogy ők is fontosak”, de ez egy sokadrangú eleme az orosz-ukrán konfliktusnak – értékelt lapunknak nyilatkozva Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet szakértője.

2023. december 15. 13:09
STOLTENBERG, Jens; IOHANNIS, Klaus
Béres Sándor

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: Oroszország figyelmeztette Romániát, hogy amennyiben az F-16-os gépek felszállnak Románia területéről, azt Moszkva úgy fogja tekinteni, hogy az ország részt vesz az orosz-ukrán konfliktusban. Az oroszok szerint ugyanis, ha a románok nem veszik figyelembe a kérést, akkor rákényszerítik arra, hogy intézkedéseket tegyenek. Erről itt írtunk részletesebben.

Ezt is ajánljuk a témában

Szakértő: a románok megpróbálnak áldozatpózba állni

Folyik egyfajta kóstolgatása egymásnak, de ez a huszadrangú eleme az orosz-ukrán konfliktusnak – értékelte lapunknak nyilatkozva az oroszok és románok között kialakult helyzetet Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Mint fogalmazott:

a románok egy kicsit túllihegik ezt a történetet. Megpróbálnak abba az áldozatpózba állni, hogy ők is fontosak ebben a konfliktusban.”

Pedig – mint a szakértő rámutatott – ha felszáll Románia területéről egy orosz csapatokat támadó gép, arra nem lehet másképpen reagálni. „Azzal a román vezetőség is tisztában van, hogy ha egy román reptérről felszáll egy támadó gép, akkor az nem hagy túl sok mozgásteret az oroszoknak” mutatott rá.

Az orosz bejelentés is hatásvadász volt

Pászkán Zsolt szerint ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy „az orosz bejelentés is hatásvadász volt egy kicsit.” Mint kifejtette: egyelőre például azt sem tudni pontosan, hogy kiképzési, támadási vagy pusztán javítási bázis létesül majd Romániában az F16-osoknak. „Nehezen tudom elképzelni, hogy támadási bázis legyen, mert akkor kész, nincs mozgástér.

Az oroszok nem fogják elnézni, hogy egy fegyverekkel felszerelt gép NATO-területet használjon menedékként”

– értékelt a szakértő.

Pászkán Zsolt rámutatott: egy lehetséges javítási bázis mellett szóló érv például, hogy az F16-osok az eddigiekben leginkább olyan bevetéseken bizonyolultak hatékonynak, „amelyek környezetében létre lehetett hozni egy F16-osokat működtető logisztikát”.

Az F16-osok a szakértő szerint „nagyon igényes gépek, amelyekhez jó kifutó szükséges, elég bonyolult a karbantártásuk, amelyet ráadásul igen gyakran kell végezni”. Pászkán Zsolt rámutatott: éppen ez a fő gondja egyébként az ukránoknak. Az, hogy honnan fogják működtetni ezeket a gépeket, ha megkapják őket.

Mi van akkor, ha mégsem javítási bázisra gondoltak a románok?

Amíg egy MiG29-es, vagy egyéb orosz gép szinte bárhonnan fel tud szállni, az F16-osok esetében a felszállás, leszállás sokkal nehezebben megoldható logisztikailag – mutatott rá Pászkán Zsolt, aki szerint (ha mégsem szerelőbázis létesül Romániában – a szerk.) esetleg erre a logisztikai problémára akarhattak megoldást javasolni a románok korábban azzal, hogy majd Romániában ez megoldható lesz.

Ám, ha esetleg valóban ilyen felajánlás történt a románok részéről, az a szakértő szerint nagyon nem volt bölcs lépés (lásd. orosz reakció – a szerk.).

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

***

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zaj001
2023. december 18. 13:19
Honnan is tudhatnák az oroszok, hogy az egy ukrán gép, ami egy másik országból száll fel?
Galerida
2023. december 15. 17:11
Az F-16 pilóta milyen ideges lesz, amikor felszállás után rápillant az üzemanyag jelzőre és rádöbben, hogy a román folklór áldozata lett...
lefty67
2023. december 15. 16:54
A románok mitől félnek, ha gáz van simán átállnak!
nempolitizalok-0
2023. december 15. 15:22
Akkor az amerikaiak nem a lengyelekt, hanem a románokat jelölték ki, mint feláldozhatók. Na ezt támogatom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!