Súlyos örményellenes atrocitásokról kaptunk információt Hegyi-Karabahból

Huszonnégy óra kellett hozzá, és a december óta blokád alatt álló Hegyi-Karabah (örmény nevén: Arcah) de facto létező örmény államalakulat orosz bábáskodás alatt, az azerbajdzsáni Yevlaxban megadta magát a támadó – hivatalos kommunikációja szerint „terrorelhárító műveletet” indító – Azerbajdzsánnak. 

Az azeri külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén diadalmasan jelentette be, hogy „visszafoglalták” a területet. A hivatalos fegyverszünettől remélt fegyvernyugvás azonban nem következett be, sőt.

Miközben az azeri álláspont szerint „a Hegyi-Karabahban élőknek minden jogot és szabadságot garantálnak”, s csak a fegyveres ellenállást számolják fel, amit az örmény hadsereg fejt ki, addig Nikol Pasinján örmény kormányfő pár nappal ezelőtt közölte:

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Örmény Tanszékének vezetője, Kovács Bálint egyetemi docens lapunkkal tragikus értesüléseket közöl: helyi, karabahi forrásokból úgy értesült, ahogy amíg az örmények letették a fegyvert, addig az azeri hadsereg katonái több esetben is

Az örmény többségű területen a nemzetközi jog által el nem ismert, de a mindennapi gyakorlatban nagyon is létező államocska régóta tüske Azerbajdzsán körme alatt, még a Szovjetunió „áldásos” tevékenysége folytán került Azerbajdzsán birtokába, azonban a rendszerváltás körüli zűrzavarban az örményeknek sikerült elfoglalnia, és kikiáltani Arcah Köztársaságot.

Az évtizedes viszálykodásban fordulópontot jelentett 2020 őszén zajló, határvillongásból eszkalálódó háború, aminek eredményeképpen a terület harmada azeri ellenőrzés alá került, köztük a stratégiai fontosságú Susi / Şuşa városa is, Sztepanakerthez közel. A konfliktus tavalyi állomása az volt, amikor az azeri hadsereg lezárta a Lacsini-folyosót, így megszakadt az átjárás Hegyi-Karabah/Arcah és Örményország között. Mindeközben az azeriek követeltek volna egy korridort Örményországon keresztül a „saját Hegyi-karabahjuk”, az Örményország túloldalán lévő nahicseváni enklávé irányába, örmény felügyelet nélkül, amibe az örmények nem akartak belemenni. S miután a blokád kilenc hónapja meggyengítette az arcahiakat, került sor a minapi támadásra.

Mint Kovács Bálint elmondja, a területen a 2022 decembere óta kezdődött blokád miatt nincs élelmiszerellátás, így kiéhezett az örmény lakosság és gyógyszer nélkül maradt az egészségügy. Jelenleg ezen túl se víz, se gáz és akadozó áramellátás miatt gyakorlatilag internet sincs, tehát az információk is „nagyon szakaszosan érkeznek, még Jerevánba is”, a helyi telefonhálózat igen esetlegesen működik, nem beszélve a főváros és a hegyi kis falvak közötti információcsere ellehetetlenüléséről.

 „A háborús helyzet folytatódik, hiába az orosz békefenntartók felügyelete alatt aláírt fegyverszünet” – mutat rá a helyzetre. „Egyelőre információk hiányában azt sem tudjuk, hány ember halt meg, elsősorban a falvakról nincs hír, amelyek a hegyekben a blokád alatt és most még inkább el vannak vágva Sztepanakerttől, a fővárostól. A hozzám beérkező hírek alapján

és ez feltehetőleg nem az egyedüli eset, ahol tömegmészárlások történtek”.

A tanszékvezető rámutat az azeri híradások és az azeri átlagos közösségimédia-felhasználó üzenetei között feszülő ellentmondásra is. „Míg az azeri tömegmédia az örmény terroristákkal való leszámolást és katonai célpontok támadását emlegeti, ezekben a percekben is akár a srebrenicai mészárláshoz hasonló jelenetek zajlanak le örmény lakosságú falvakban, amikről

Hozzáteszi: eközben aki el tudott menekülni, az sem érezheti biztonságban magát. „Az emberek éheznek, az is, aki bejutott a fővárosba; orvosi ellátáshoz nehéz hozzájutni, se gyógyszer, se kötszer, se eszközök, a kórházak tele a sebesültekkel. Az egész egy hatalmas káosz, ahol testvér nem találja testvérét, vagy férj a feleségét”.

A „békés hatalomátvétel” előtt már véres leszámolások kezdődtek – állítja értesülései nyomán az örmény térség szakértője, hozzátéve: azzal, hogy az új karabahi államelnök engedett a nyomásnak és feloszlatta a karabahi hadsereget az azeriekkel való párbeszéd jegyében, „Arcah 30 éves szuverenitásának utolsó lépcsője számolódott fel”.

Kovács Bálint az ENSZ BT-ülés kapcsán hangoztatta: a csütörtök késő esti tanácskozáson történt meg szerinte először, hogy Azerbajdzsán éles és kemény kritikát kapott minden nagyobb, nyugati államtól és számos kisebbtől is. „Olyan szinten folyt a vita, hogy Azerbajdzsán legalább a hágai konvencióban rögzített alapvető emberi jogait garantálja valamiképpen a karabahi örményeknek. Az örmény külügyminiszter pedig kérte, hogy az ENSZ küldjön megfigyelőket a területre, de az ülés határozat nélkül zárult” – írja le a helyzetet a tanszékvezető, aki még egyszer hangsúlyozza: mégiscsak ez az első nemzetközi fórum, ahol Azerbajdzsánt ilyen szinten elővették.

Érdekes viszont, hogy az oroszok nem hátráltak ki az azeriek mögül, noha a térségben orosz békefenntartók vannak jelen, és elvileg garantálják a békét. „Egyik oldalról akarják mutatni, hogy ők csinálnak valamit, másrészt érdekükben állna beleprovokálni Örményországot egy háborúba Azerbajdzsánnal. Ugyanakkor

a falvakból menekültek Sztepanakert mellett az oroszok bázisára húzódhattak vissza.” Bár Örményország kész arra, hogy menekülteket fogadjon, a Lacsini folyósó, ami összeköti Örményországot és Karabahot, továbbra is zárva van. A menekültek fogadásához 40 ezer férőhelyes befogadó helyet létesítettek Dél-Örményországban. Eközben Örményország keze meg van kötve:

az ukrán fronton elfoglalt, s emellett is az azeriekhez húzó Oroszországgal pedig úgy fest, nem tett jó lóra, ezt az örmény fél szóvá is tette nemrég. Másrészt, bár kész befogadni a menekülteket, nem akarja, hogy a terület örmény lakossága eltűnjön, emellett teljes Arcah lakosságának elhelyezése komoly problémákat okozna. Ezért Jereván követelései jelenleg arra irányulnak, hogy a helyben maradt örmények legalább valamiféle biztonsági garanciát kapjanak.

„Akikkel beszéltem, azt mesélték, mindenki a túlélésre játszik: hiszen aki el akart menekülni, az az elmúlt harminc évben már elhagyta Arcahot. Van persze, aki most döntene így, különösen, ha ismeri az etnikai tisztogatás áldozatait,

Kovács Bálint tanszékvezető jelzi, hogy a kommunikáció hiánya és az információk meg nem erősítettsége miatt érdemes óvatosan kezelni minden, a térségből érkező hírt – ugyanakkor elhallgatni sem lehet ezeket, éppen azért, mert egyéb információ – a hivatalos kommunikációs paneleken túl – nem érkezik a térségből. 

Hozzáteszi ugyanakkor, mindezek a friss információk azonban nem állnak messze feltételezhetően a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) korábbi ügyészének, Luis Moreno Ocampónak a véleményétől, aki azzal vádolta meg ez év augusztusában Azerbajdzsánt, hogy „népirtást” követ el a karabahi örmények ellen.

Ocampo egy augusztus 7-én megjelent, 28 oldalas szakvéleményében azt írta, hogy „A Lachin-folyosónak az azerbajdzsáni biztonsági erők általi blokádját, amely megakadályozza a hozzáférését bármilyen élelmiszerhez, orvosi ellátáshoz és egyéb alapvető szükségleti cikkhez, a népirtásról szóló egyezmény II. cikkelyének c) pontja alapján népirtásnak tekintendő, hiszen »a csoportnak szándékosan olyan életkörülményeket okoznak, amelynek célja annak fizikai megsemmisítése«.”

„Azerbajdzsán valóban terrorellenes műveletet indított a nemzetközileg elismert területén belül, hogy felszámolja az illegális örmény formációkat Karabakh régión belül” – kaptuk az azeriek válaszát levélben. Eszerint Azerbajdzsán „eltökélt szándéka, hogy az alkotmányával és a vonatkozó nemzetközi emberi jogi mechanizmusokkal összhangban minden jogot és szabadságot garantáljon az azerbajdzsáni Karabakh régió örmény lakosai számára, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket is” – írják, hozzátéve, büszkék arra, hogy hazájuk történelme során egy nemzeten belül egyesített sokféle etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbséget, és „az örmény nemzetiségű lakosokat is szívesen fogadják békés együttélési modellükben”.

Kovács pontjaira is reagálnak, mondván, az „ellentmond a valóságnak, mert Azerbajdzsán hivatalos csatornái szerint ebben a faluban nem történt harc”, ezt pedig azzal támasztották alá, hogy a település nevét sem az örmény, sem a karabakhi örmények nem említették, ahogy Ararat Mizorjan örmény külügyminiszter sem az ENSZ-hez intézett felhívásában. Ocampo véleménye kapcsán Rodney Dixon KC szakértő véleményét ajánlották figyelmünkbe, amely előbbiére Azerbajdzsán felkérésére reagált, és elutasítja a genocídium kifejezést.

Levelük végén hozzáteszi, a két országnak „folytatnia kell a munkát a hosszú távú béke és stabilitás elérése érdekében a dél-kaukázusi régióban”, amelynek „az európai biztonsági architektúra sarokkövévé kell válnia”, a végső megoldás pedig „egy átfogó békeszerződés aláírása” lehet.

Nyitókép: Kovács Bálint képe