Halálra vert egy orvost a magyarellenes Baloga-klán egyik tagja

2023. augusztus 19. 08:24

Viktor Baloga unokaöccse háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.

2023. augusztus 19. 08:24

A magyarellenességéről ismert Viktor Baloga kárpátaljai képviselő unokaöccse akár háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat, miután szó szerint leütött egy közlekedési vita során egy orvost, 

 

aki hat nap kóma után belehalt a sérüléseibe. 

 

Az esetről a Kárpáthír kárpátaljai magyar hírportál számolt be. A tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételei alapján az elkövető, aki Pavlo Baloga, volt ukrán parlamenti képviselő fia is, összetűzésbe került Ivan Turok munkácsi orvossal. A vita verekedéssé fajult, melynek során az elkövető leütötte az áldozatot, aki a földre esett és elvesztette az eszméletét.

 

Viktor Baloga unokatestvére ezután elhagyta a helyszínt. 

 

Az autóban még jelen volt az elkövető felesége, Darija Begy, és annak testvére, Mikola Begy. Először Mikola vállalta magára az erőszakos cselekményt, de a rendőrség kiderítette a valódi elkövetőt – írta a Kárpáthír. A hatóságok elfogták a tettest, és ideiglenes fogdába helyezték.

Nyitókép: Pixabay

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jan36
2023. augusztus 22. 14:03
Egy kicsit boncolgassuk: Az elkövető biztos nem 16 év alatti, illetve nem lehet idősebb 60 évnél. A 15 éves nem lenne akkora titán, a 60 feletti, meg nehezebben mozogna, meg higgadtabban viselkedne. Ha, meg a kettő között van, valahol félúton, akkor meg mi a fenéért nincs a hadak útján? Amikor naponta látunk kényszersorozásos felvételeket? A demokrácia mintapéldája lenne az a gyökér? Ugyanakkor, ha kvázi "sor alatt" követte el, katonai bíróság kellene, hogy tárgyalja az ügyét. Ott, általában súlyosabb büntetések kerülnek kiszabásra. Esetleg egy büntetőalakulat rohamosaként nyúvadna ki a slavi ukrajni-ért. Amit regélnek, a büntetési tételükkel, nagyon is elképzelhető. Még az is, hogy ide-oda teszik a szarfaszút, addig amíg megússza az egészet. Én erre az utóbbira tippelek. A demokrácia mintaképe országnak csúfolt képződményben...
Martell 2
2023. augusztus 20. 00:12
Ezek az itteni ukráncsicska libsik példaképei.
Málaga21
2023. augusztus 19. 22:35
https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/kadirov-fia-megvert-egy-ferfit-amiert-az-elegetett-egy-korant Össze kéne engedni a két lurkót.
connorj
2023. augusztus 19. 18:22
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket kérlek add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne engedj minket kís-értésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Kérlek szabadíts meg minden gonosztól. Ámen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!