Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Brit katonai szakértő: Az ukrán ellentámadás kudarca az egész Nyugatot romba döntené!

2023. július 29. 19:15

Miközben Ukrajna a szabadságáért harcol, a nyugati fegyverek raktárakban porosodnak. Pedig éppen a Nyugat számára járna katasztrofális következményekkel, ha az ukrán ellenoffenzíva végül elbukna – véli Hamish de Bretton-Gordon brit katonai szakértő.

2023. július 29. 19:15
null

Hamish de Bretton-Gordon a Daily Telegraphban megjelent írásában sajnálatosnak tartja azt is, hogy a nyugati kávéházi Konrádok felülnek az orosz dezinformációknak és propagandának, ami szerint az ukránok eleve rosszul tervezték meg, illetve vezénylik le a támadást – szerinte ez nagyon távol az igazságtól.

A hadművelet ugyanakkor nem mehet félre, mert 

„ez a kudarc nemcsak Ukrajna, hanem az egész demokratikus világ számára katasztrófa lenne. 

Zöld utat adna minden despota, zsarnok és terrorszervezet számára, hogy Putyin nyomában járva azt tegyenek, amit csak akarnak, destabilizálva ily módon a világos szabályokon alapuló világrendet. Észak-Korea és Irán pedig felbátorodna a területszerzésre Oroszország bátorítását és támogatását érezve a hátuk mögött.

Hamish de Bretton-Gordon az ukrán ellentámadást összetettségében a normandiai partraszálláshoz hasonlítja, amikor „a szabad világ kirúgta az Európát illegálisan megszálló utolsó fasisztát is”. A különbséget abban látja, hogy amíg annak a hadműveletnek a megtervezése évekig tartott, a befejezése pedig több mint tizenkét hónapig, Ukrajnának csak néhány hónapja jutott az előkészítésre, beleértve a csapatok kiképzését 

– „mintha az ukránok egyik kezét hátrakötötték volna”.

Az ukránoknak kiváló nyugati páncélozott harcjárműveik vannak ugyan, de a katonák kombinált fegyveres manőverekben való kiképzése a biztonság és a gyakorlóhelyek hiánya miatt korlátozott volt. Emellett nem érkeztek nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök sem, ami lehetővé tette az oroszok számára, hogy szinte akadálytalanul készítsenek elő egy eddig soha nem látott méretű és mélységű lövészárkokból és aknamezőkből álló védelmi vonalat.

Gyanítom, hogy amikor a NATO az elkövetkező években felülvizsgálja majd az Ukrajnának nyújtott támogatását, a vezetők azt látják majd fő hibának, hogy nem reagáltak kellő gyorsasággal Ukrajna kérésére a felfegyverkezésére vonatkozóan. Hónapokba telt például, mire a modern harckocsik a frontvonalhoz értek, a légi fedezet hiányáról nem is beszélve. Mindeközben a nyugati repülőgépek, különösen a mindenütt jelen lévő F–16-osok Európa és az Egyesült Államok hangárjaiban pihennek ahelyett, hogy az orosz gépeket lőnének ki” – írja még a katonai szakértő. Hozzátéve, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ugyan gyorsan és határozottan beállt Ukrajna mögé, de ez kevés, ha most száz vagy még annál is több F–16-os szállna fel ukrán színekben, az offenzíva nem galoppban haladna.

Az ellentámadás így biztosan tovább fog tartani, mint azt a legtöbben várják, de Hamish de Bretton-Gordon szerint a végeredmény egyértelmű: 

az ukránok valamikor át fogják törni az orosz védelmi vonalakat, és visszafoglalják a Krímet és a keleti területeket. 

A nukleáris eszkalációtól tartó túl óvatos nyugati vezetőknek végre meg kell érteniük, hogy Putyin képtelen tovább mélyíteni a válságot, ezért minden, a sikerhez szükséges segítséget meg kell adni Kijevnek, szögezi még le írásában.

 

Nyitókép: Ukrán lövész kiképzésen (Muhammed Enes Yildirim / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)


 

 

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hauptrichter
2023. július 31. 15:00
Ez egy görény.
kbs-real
2023. július 30. 16:03
Szakértő? Hiszen ez egy obsitos vegyvédelmis.
Málaga21
2023. július 30. 11:47
"destabilizálva ily módon a világos szabályokon alapuló világrendet." Ezek a "világos szabályokat" a nyugat néha naponta változtatja.
Syr Wullam
2023. július 30. 10:29
Hamish a baba. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!