Kelemen Hunor: A román belpolitikai helyzetben a legnagyobb hiba lenne, ha teret nyernének a szélsőséges eszmék

2023. június 17. 16:46

Az RMDSZ elnöke szerint a „hadd, mert így is elmegy” típusú munkavégzés ideje lejárt.

2023. június 17. 16:46
null

A romániai belpolitikában eluralkodó szélsőségesség veszélyére figyelmeztetett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati bukaresti kongresszusán.

A csütörtök óta ellenzékbe szorult erdélyi magyar érdekképviselet elnöke román hírügynökségi jelentések szerint az ellenzéki párt 800 fős bukaresti küldöttgyűlése előtt mondott beszédében utalt a román kormányból még 2021 szeptemberében távozó USR akkori helyzetére. Hozzátette, most az RMDSZ is hasonlót él át „kényszerleszállása után”, így átérezi, milyen érzés a jól végzett munka után parkolópályára kerülni.

Hangsúlyozta, a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben a legnagyobb hiba az lenne, ha teret nyernének a szélsőséges eszmék. Úgy fogalmazott, a „hadd, mert így is elmegy” típusú munkavégzés ideje lejárt, a választók eredményeket várnak vezetőiktől, különben hátat fordítanak és

– idézte az RMDSZ-elnököt a News.ro

Kelemen Hunor szerint a román belpolitikai palettát nézve ennek megvan a veszélye, és úgy vélte, az RMDSZ és az USR, valamint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) felelőssége, hogy megálljt parancsoljon a szélsőségességnek.

Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy Romániának jó kilátásai vannak, az évtized végére jó irányba tud változni, és a politikai osztálynak élni kell a lehetőséggel, hogy jobb jövőt biztosítson a következő generációknak.

Az USR pártelnöke is felszólalt a szélsőségek ellen

Az USR kongresszusán a szélsőségesség ellen emelt szót Catalin Drula pártelnök is, aki szerint pártja soha nem fog együttműködni az oroszbarát szélsőségesekkel, akik ki akarják vezetni Romániát Európából - mondta a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) utalva, amelyet szerinte a nagyobb kormánypárt, a Marcel Ciolacu kormányfő vezette PSD is bátorít.

„A szélsőségességet az utóbbi évben bátorították a PSD-sek” – mondta Drula. Hozzátette: fennáll a veszély, hogy a PSD laboratóriumában készült terv „elszabadult”, emlékeztetett, hogy a kormányfő beiktatásakor a „gazdasági hazafiság” kifejezést használta, a románokat pedig Európa modernkori rabszolgáinak nevezte. „Kérdezzék meg Ciolacu úrtól, a gyűlölet és megaláztatás milyen diskurzusát bátorítja ezekkel a kifejezésekkel” – javasolta Drula a sajtótájékoztatón az újságíróknak.

Az USR szombati kongresszusának központi témája a 2024-es választási év, amikor négy választás lesz Romániában, a küldöttek a párt erre vonatkozó stratégiáját is elfogadják. A pártrendezvényre az RMDSZ elnöke mellett a kis jobboldali román pártok vezetői kaptak meghívást, az USR ezekkel összefogva vágna neki a jövő évi választásoknak

A párt pénteken ismertetett felmérése szerint amennyiben vasárnap tartanák a romániai választásokat, az USR a szavazatok 13 százalékát kapná. A PSD 28, a PNL 18, az RMDSZ 6 százalékon végezne, az AUR pedig tovább erősödve második politikai erőként a voksok 22 százalékát szerezné meg.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

***

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. július 12. 20:39
https://vilagterkep.atlatszo.hu/2020/06/05/bereznay-andras-trianon-az-onrendelkezes-elvenek-es-joganak-megcsufolasa/
Várközi
2023. június 19. 10:12
Pontosan 2000 - ben, Bukarest tele volt a Vasgárdát (és a Legionárius Mozgalomat) újjászervező plakátokkal, a kemény antiszemita, náci párt ma is tevékenykedik, például Kolozsváron. Még a külföldi politikusok is csodálkozt(n)ak, hogy ellene az RMDSZ nem tesz semmit.
Brandon the great Negro
2023. június 18. 06:23
Minden ötödik román állampolgár külföldön él. #kisszínes
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!