Több mint félmillióval csökkent Oroszország lakossága egy év alatt

2023. február 02. 07:48

Az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt négy régió statisztikáit még nem vették figyelembe.

2023. február 02. 07:48
null

Egy év alatt, 2023. január 1-ig 555 332 fővel csökkent Oroszország lakossága – derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból. A szolgálat szerint

Oroszország lakossága az év elején 146 millió 424 ezer 729 fő volt.

Ennek kiszámításához a 2020-as népszámlálás adatait használták fel, ezekhez minden évben hozzáadták a születettek és az országba érkezők, valamint kivonták az elhalálozottak és az Oroszországból eltávozottak számát.

Ugyanakkor az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt négy régió – a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni terület – lakosságára vonatkozó hivatalos statisztikákat még nem vették figyelembe.    

A frissített oroszországi statisztika szerint a Központi Szövetségi Körzetben több mint 40 millióan élnek, ebből

több mint 13 millióan Moszkvában

és több mint 8,5 millióan Moszkva megyében. Az Északnyugati Szövetségi Körzetnek több mint 13,6 millió állandó lakosa van, ebből közel 5,6 millió Szentpéterváron, több mint 2 millió pedig Leningrád megyében él.

A térkép forrása: Brit Védelmi Minisztérium

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dglaj
2023. február 05. 20:23
Egy múltkori cikk szerint Ukrajna lakossága 52 millióról kb. 27 millióra csökkent... Ez persze nem hírértékű...
kivancsijani
2023. február 02. 17:13
0,3% És akkor ez hír? Ukrajna meg kiürült...
Bendzsó Boy
2023. február 02. 16:41
Kérnénk egy statisztikai adatot Ukrajnára nézve is a tárgyilagosság jegyében! Amikor hozzánk naponta tízezrével jönnek, hol van akkor még a többi határos ország? Ha még egy évig tartana a háború, el is fogynának! A katonákra nézve ha egyenlő arányban halnak, sebesülnek meg az oroszokkal , vajon melyik fél fogy el hamarabb? Matek feladat az ukrán szopóknak!
NERbot
2023. február 02. 15:57
Szemenszedett álhazugság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!