A Momentum megjárta Ukrajnát: a nyelvtörvényről és a Turul-szoborról is egyeztettek

2022. november 15. 17:48

A helyi ombudsmannal is találkoztak.

2022. november 15. 17:48
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Momentum delegációja Kijevbe utazott, mivel, – mint fogalmaztak – „morálisan elfogadhatatlan, hogy Magyarország az egyetlen ország, ami még nem tette meg azt a gesztust”.

Az ellenzéki párt kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a háromfős delegációjuk találkozott az ukrán ombudsmannal, Dymtro Lubinetsakivel, akivel a nyelvtörvényről a Munkács váráról eltávolított Turul-szobor ügyéről is egyeztettek.

A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc szerint a pártja állsápontja világos mind a Turul-szobor, mind pedig a nyelvtörvény ügyében: „Munkács vára fontos szerepet játszott a magyar történelemben, a magyar honfoglalás egyik jelképéről van szó. A turulmadarat a kárpátaljai magyar kisebbséggel egyeztetve, újra el kell helyezni a váron belül. A nyelvtörvény kapcsán pedig, igazságos módon, nem kérünk többet, mint ami a lengyel kisebbségnek is jár Ukrajnában. Az ő jogaikat külön törvényben erős garanciák védik.

– olvasható a közleményben.

„Hatalmas bűnt követnek el Orbánék”

Gelencsér elmondásai alapján amit a Fidesz-kormány művel az „az ellenséges tétlenkedés az uniós hitelek blokkolásával és ezzel hatalmas bűnt követnek el Orbánék a kárpátaljai magyarsággal szemben is , hiszen

”Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral”

A Momentum elnöke hozzátette: ”Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhatja és irányíthatja külföldről. Ezért megtesszük, ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként„ – hangsúlyozta az ellenzéki párt közleményében.

(MTI)

Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala

 

 

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2022. december 17. 18:12
Magyarország a MAGYAR EMBEREK nem egyenlő veletek büdös hazaáruló férgek!!!!!!!!!!!! Mellesleg milyen döntéshozatallal rendelkeztek???? Ja, hogy az elsődleges cél M.o. lejáratása, M.o.-ra való uszítás stb. volt, a nyelvtörvény, és a turul csak álca, mivel ezekben semmilyen döntéshozó, tárgyalási felhatalmazásotok nincs! Mellesleg a közt. eln. járt Kíjevben. Gyalázat, szégyen M.o.-ra, hogy ezek a hazaáruló tetvek még mindig szabadlábon gyalázhatják országunkat!
patópál
2022. november 16. 08:34
"Ilyen törvényt az ukrán parlament bármikor alkothat a magyarság védelmében is" De nem teszi, helyette szobrot dönt. Ti viszont címeres idióták vagytok, mert üres ígéretekkel le lehet szerelni benneteket.
linkeloe
2022. november 16. 07:04
A Momentum teljes nemtetkozi tekintelyet bevetette . :
Málaga21
2022. november 16. 00:36
"Ilyen törvényt az ukrán parlament bármikor alkothat a magyarság védelmében is” Eddig mi akadályozta meg ebben a hoholokat? "hiszen azt a pénzt nem 'puszira' adná az EU, hanem komoly elvárásokat támasztana például a kisebbségek helyzetével kapcsolatban is”. Eddig miért nem támasztott? A kis hülyegyerekeket kifizették semmitmondó ígéretekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!