Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A sima szürke beton a védjegyük, azzal románozták össze Erdély nagyvárosait.
„A románok borzasztóan egyszerű emberek. Nem bonyolítják túl a történelmi kérdések tisztázását sem. Ahol egyszer sikerült betont önteniük, azt a földdarabot a magukénak érzik. Ez az ő kultúrájuk.
A sima szürke beton a védjegyük, azzal románozták össze Erdély nagyvárosait Temesvártól kezdve Nagyváradon és Kolozsváron át Brassóig. Amit lehetett, lebontottak Erdélyből, ahol azonban nem tudták a magyarok és a németek nyomait eltüntetni, oda betont öntöttek.
Gyakorlatilag betonszarkofágot építettek a valóban értékes történelmi örökségünk köré, éppen úgy, mint ahogy a csernobili reaktort elszeparálták a világtól.
Igen, a magyar épített örökség is sugárzó.
A dákó–román kontinuitásra pedig egyenesen halálos. Mert az nem lehet, hogy a románok több mint ezer éve Erdélyben élnek, és sehol nincs egy hozzájuk köthető kőépület! Néhány fatemplom Máramaros vidékén, és azzal kifújt a román őstörténet.
A beton azonban jótékonyan elfedi azt, hogy Erdélyben minden, ami értékes, az magyar. Körbe is kerítettek mindent betonblokkokkal, amibe aztán embereket költöztettek.
Szóval nincs a világon semmi románabb a szürke betonkockánál. Kifejezi mindazt a kulturális értéket és sokszínűséget, amellyel a románok Európát megajándékozták.
Aztán egy a román géniusz újabb magasságokat jelölt ki a maga számára. Betonból öntött kőkereszt, soha nem létező román katonahősöknek!”
Nyitókép: MTI/Mediafax/Gabriel Petrescu