Erdogan: A Nyugat provokálja Moszkvát, ez nem tisztességes

2022. szeptember 07. 15:24

A török elnök szerint az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába.

2022. szeptember 07. 15:24
null

Nem tiszteséges, hogy a Nyugat „provokatív” intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben – így reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán arra a hírre, hogy az Európai Bizottság ársapkát javasol az orosz gázra.

A török elnök belgrádi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy véleménye szerint a Nyugat hozzáállása nem helyes, mert provokációval nem lehet eredményeket elérni. Az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába – jegyezte meg.

Erdogan szerint Európa már azzal hibát követett el, hogy alulbecsülte Oroszországot,

és nem gondolt arra, hogy ha ellenséges lépést tesz vele szemben, akkor Moszkva visszavág, elzárja a gázt. Hozzátette: ha az ukrajnai helyzetet elemezzük, látható, hogy ennek a háborúnak nincsen győztese. „Nincsen győztes egy ilyen háborúban, de úgy gondolom, hogy elég sok vesztes van, nagyszámú vesztes” – magyarázta, majd hozzátette: az emberéletek elvesztése mellett óriásiak a pénzügyi veszteségek is. Mint mondta, nem úgy tűnik, hogy a háború hamarosan véget érhet.    

Törökország mindig igyekezett egyensúlyt tartani az Oroszországgal és Ukrajnával fennálló kapcsolataiban – húzta alá Erdogan.

(MTI)

Nyitókép: Adem Altan / AFP

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2022. szeptember 07. 20:29
Nemhiába nem vették be Törökországot az EU-ba! Mi lenne most az arány a normálisan gondolkodó jobboldaliak és az idióta balliberálisok között...? Európa szépen, normálisan működne és nem lenne az, ami most van! Erdoganra sok mindent lehet mondani, de azt semmiképpen nem, hogy hülye!
Akitlosz
2022. szeptember 07. 20:15
"Hozzátette: ha az ukrajnai helyzetet elemezzük, látható, hogy ennek a háborúnak nincsen győztese." Most még. De még lehet.
Akitlosz
2022. szeptember 07. 20:14
"Erdogan: A Nyugat provokálja Moszkvát, ez nem tisztességes" "A politika nem az úriemberek sportja."
pemete jakab
2022. szeptember 07. 19:25
"A török elnök szerint az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába." Nem provokáció, hanem nagylelkű gesztus: a nyugatiak odaviszik a fegyvereiket, hogy az oroszok könnyebben megsemmisíthessék azokat. Vagy a Nyugat tehet arról, ha az oroszok még erre sem képesek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!