Román polgármester: Bizonyított, hogy az ereklyés körmenet gyógyítja a koronavírust

2022. január 24. 19:25

Azt mondja, statisztikái vannak erről.

2022. január 24. 19:25
null

A Románia északkeleti részén fekvő Suceava polgármestere újfajta gyógymóddal állt elő a koronavírus ellen. Mint ismeretes, a város a romániai koronavírus-járvány egyik „központja”. A megyeszékhellyel együtt ugyanis a 2020-as első járványhullámmal kezdve ott van a leginkább fertőzött megyék között.

Suceava város arról is híres, hogy ott található az egyik legfontosabb romániai ortodox ereklye, Suceavai Új Szent János 17. századi földi maradványai. Míg az országban sorra és rendszeresen fújták le a népes köztéri rendezvényeket, fesztiválokat, városnapokat és egyéb népünnepélyeket a járványhelyzet miatt, a vallási körmenetek és zarándoklatok zavartalanul zajlottak. Így fedezte fel a polgármester az új koronavírus-gyógymódot.

Ion Lungu még nyáron kifejtette, hogy szerinte a suceavai betegek gyógyulásához minden kétséget kizáróan a szent ereklyéje is hozzájárult. Még nyáron jelezte, hogy több helybéli is megkereste őt azzal, hogy 

amikor kórházban volt koronavírussal, és a díszmenet az ereklyével a kórház épületéhez ért, úgy érezte, hogy gyógyulni kezd.

A városgazda most elmondta, hogy statisztikákkal is alá tudja az állításait támasztani. Szerinte a gyógyulások igenis a kórházak udvarán és a környező utcákon végighordozott ereklyének és a körmenetnek tulajdonítható.

Nyitókép: Főtér.ro

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. január 25. 14:39
Nesze Neked XXI. század! Jó éjszakát Románia!
orygabor
2022. január 25. 13:10
Tudománytalan baromság amit mond. Egyszerű csoda történt. Ennyi.
NTLLK
2022. január 25. 10:47
Mindig sejtettem, hogy a vakcina egy nagy humbug...
tetx
2022. január 24. 22:11
Ekkora méretű faszság után felmerült bennem nem-e márki-gay rokona...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!