Tizenéves gyerekekkel játszatták el a holokausztot egy amerikai iskolában

2021. december 20. 10:32

A harmadikos diákoknak lövöldözést és tömegsírok ásását kellett szimulálniuk, Adolf Hitler szerepét pedig egy zsidó diák kapta.

2021. december 20. 10:32
null

Felfüggesztették egy általános iskola oktatóját, miután arra utasított harmadikos gyerekeket, hogy játszanak el jeleneteket a holokausztból – írja a Washington Post. A Watkins Általános Iskola vezetője a diákok szüleinek küldött e-mailben írt a botrányos incidensről. 

A lap szerint a pedagógusnő az egyik zsidó diáknak például Adolf Hitler szerepét osztotta ki, a gyakorlat végén pedig arra kérte a gyereket, tegyen úgy, mintha öngyilkosságot követne el. Egy másik szülő arról számolt be, gyerekétől azt kérték: játssza el, hogy egy koncentrációs táborba tart egy vagonon. A könyvtári óra alatt történt újrajátszások során a diákok lövöldözést szimuláltak és tömegsírt is ástak osztálytársaiknak.

Az oktató antiszemita megjegyzéseket is tett az újrajátszás során, az egyik szülő szerint azt mondta, „a zsidók tönkretették a karácsonyt”. Az anya szerint az oktató arra kérte a diákokat, hogy ne mondják el a szüleiknek, mi történt az órán. A gyerekek ezért egy másik tanárnak számoltak be az esetről.

Nyitókép: Janek Skarzynski / AFP. Illusztráció.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2021. december 21. 08:39
Míg zsidó világuralomról kell beszélnünk, addig nincs értelme, esélye, hogy a Holokauszt helyes, valós értelmezésére sor kerüljön... A zsidóság semmiféle felelősséget nem ismer el, nem vállal, miként ismerné el a Holokausztért az őket terhelő TELJES felelősséget, mely a világuralmat gyakorló cionista vezetőket terheli?
teribari
2021. december 20. 19:59
Nekem picit bűzlik a dolog. "The instructor asked students after the reenactment not to tell anyone about it". Persze, jellemző, hogy egy osztálynyi gyerek lakatot tesz a szájára. A végén említett "Other local schools have reported incidents of bigotry in recent months" csak erősíti a gyanumat. Nem kizárt, hogy csak ki akartak csinálni egy tanárt.
nempolitizálok
2021. december 20. 19:11
Hitler Sztálinhoz és a kommunistákhoz képest kispálya.
Box Hill
2021. december 20. 17:34
A kommunisták 148 millió áldozatot követelő performansza mikor kerül a tananyagba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!