Kirúgták az egyetemi tanárt, mert azt az Othellót vetítette le, amelyben egy fehér játszik feketét

2021. október 19. 10:44

A kínai-amerikai oktató utána kétszer is bocsánatot kért, de a diákok szerint nem tanúsított igazi megbánást. 

2021. október 19. 10:44
null

„Hogy történhetett meg ilyen egy olyan helyen, amelynek biztonságos közegnek (safe space) kéne lennie?” – tette fel a kérdést a Michigani Egyetem egyik allgatója arra reagálva, hogy oktatója egy órán levetítette a William Shakespeare Othello című művén nyugvó, azonos nevet viselő filmet 1965-ből Laurence Olivier színészlegenda főszereplésével. 

Az Index cikkében azt írja: a problémát az jelentette, hogy a filmben Othellót játszó Olivier-t feketére festették, így az úgynevezett „blackface” gyakorlatát elevenítette meg a filmvásznon, ezt pedig egyes hallgatók úgy tűnik nem értékelték.

Már nem számított a bocsánatkérés

A filmet az elismert Bright Sheng zeneprofesszor, zeneszerző és karmester vetítette le, ami

annyira kiverte a biztosítékot, hogy a kínai-amerikai oktató kétszer is bocsánatot kért: először a diákjaitól, utána az egész zenei tanszéktől.

Mindhiába. A Michigan Daily napilapnak nyilatkozó hallgatók szerint eléggé gáz volt, hogy bár Sheng elismerte, a film faji szempontból manapság érzéketlen, második bocsánatkérésében felsorolta az összes afroamerikait, akivel munkaviszonyba került. A megilletődött diákok szerint ezzel a kínai származású professzor csak magát mentegette, nem tanúsított igazi megbánást. 

Nyitókép: Twitter

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gaben21
2021. október 20. 09:31
Az nem rasszizmus ha a niggerek vegzálják a kínai származású tanárt?
Gonella
2021. október 19. 17:13
kezdek kételkedni abban, hogy az ember a leg intelligensebb állat ezen a Földön
Gonella
2021. október 19. 16:50
felháborító!!! denzel washington lehet macbeth? kikérem magamnak!!!
Gonella
2021. október 19. 16:45
hát már az is nagy baj, hogy kínaiként amerikainak hazudja magát ez a mocsok!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!