Barbados elszakad a brit monarchiától és köztársaság lesz

2021. október 21. 19:09

Barbados november végén elszakad a brit monarchiától, köztársaság lesz, és most megválasztották az első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis az államfő angol királynő képviselője az országban.

2021. október 21. 19:09
null

A köztársasági elnököt a parlament választotta meg. November 30-i eskütétele egybeesik majd az ország függetlené válásának 55. évfordulójával.

A karibi szigetországban az államformaváltást már 1998-ban javasolták egy alkotmányfelülvizsgálat eredményeképpen

– jegyezte meg a BBC brit közszolgálati média. A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett. De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett – csupán négy évvel a függetlenné válás után –, és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.

(MTI)

Fotó: JOHN STILLWELL, Jacob King / AFP / POOL

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. október 22. 12:38
Kovács Lacibácsi alsógatyája is független lett? Az is elszakadt a mosásban.
Besenyő István újratőtve
2021. október 22. 05:40
"most megválasztották az első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis az államfő angol királynő képviselője az országban." Nem is olyan nagyon régen ezért, mint "high treason"-ért, az angolok fellógattak. Úgy látszik most elnököt csinálnak belőled. Sic transit gloria mundi ...
Besenyő István újratőtve
2021. október 22. 04:59
" A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta ... a bankszektor is fontos bevételi forrása lett." Adóparadicsom. Persze, csak a "nagyfiúknak". Úgy látszik elég lóvéra tettek szert, hogy lerázzák az angolokat, habár - a "barátokat és üzlettársakat" nézve - hosszú távon valszeg rá fognak fizetni.
annamanna
2021. október 22. 02:45
Figyelemreméltó, hogyan írnak (gyakorlatilag abszolút általánosan) a brit királyi családról a médiában. A következőben egy random bulvárcikkben mutatom be ezt az anomáliát: "Ezek a brit királyi család abszolút kedvenc ételei" https://www.nosalty.hu/ajanlo/ezek-brit-kiralyi-csalad-abszolut-kedvenc-etelei Miközben teljesen veszélytelen duplanullás semmitmondó cikkecske, rendkívül jól kiszámított benne az a tendencia, amit írtam fentebb. Mármint, hogy bizonyos körök kirántják alóluk a hatalmat, és átjátsszák valakiknek másnak. A média mögött teljesen más körök állnak, ugyebár, mint a brit királyi család, és teljes agymosásra képesek mindenféle téren a közemberek tudatában, most mutatom, ez hogy működik: a királyi család tagjait a következő sorrendben mutatják be (az Insider nyomán, de ez tényleg tök általános, mindegy, milyen médiát veszünk): 1. tra-ta-tam, hát ki az első???? Nyilván a királynő! Hát lófaszt, minden média, mindig, mindig, mindig a repedtsarkú Kate Middletonnal kezd, szóval abszolút biztos, hogy ő azoknak az embere, akik ellopják a monarchiát, ellopják a showt, és ellopnak mindent. 2. Charlotte hercegnő. Ő a második a rangsorrendben. Miért is? Mert ő örökölte Kate Middleton génkészletét a legnyilvánvalóbban. És mert Kate Middleton látványosan utálja az elsőszülött fiát - ezt csak a hülye nem látja, de a média igen. A kisfiú nem hasonlít az anyja fúria természetére. A leányzó bemutatása: "Kate és William kislánya" - csakhogy tudjuk már, hogy kié az elsőség, kié a dicsőség, kié a HATALOM. 3. Vilmos herceg - miért? Mert ő Kate Middleton pincsije, rajta keresztül törtek be az uralkodói házba azok, akik Kate Middletonnak fújják a passzátszelet. 4. Meghan Markle - miért is? Lásd fentebb. 5. Erzsébet hercegnő. NEM TÉVEDÉS. ERZSÉBET HERCEGNŐ. ÍGY VAN LEÍRVA. Ő AZ ÖTÖDIK HELYRE SZORULT A FONTOSSÁGI LISTÁN. 6. Harry herceg 7. Fülöp herceg 8. György herceg - ő az utolsó, akit egyáltalán megemlítenek - ő az utolsó, miközben elsőszülött és trónörökös, ellentétben a második számúan fontosnak vett húgával. És hogyan jellemzik: "kissrác" "besegít a házi pizzatésztagyúrásba" "amit állítólag anyukája, Kate nagyon kedvel." - ő egy kissrác, akinek anyukája van. Apja, nagyapja, dédanyja nincs. Mint egy kis szolga, besegít a tésztagyúrásba - amit az anyukája nagyon kedvel. Mármint megzabálni azt, amit a kis szolga elkészít? 9. Aki meg sem jelenik, az nem más, mint KÁROLY HERCEG, A TRÓNÖRÖKÖS, ÉS A NEJE, KAMILLA. Ők egyáltalán nincsenek is! Nem számítanak, őket a Kate Middleton révén nyomuló kiéhezett hiénák már jóelőre félresöpörnek. De az ötödikként említett Erzsébet HERCEGNŐ is jelentéktelen. Mindennek az urai és birtokosai Kate Middleton vagináján keresztül a megnevezhetetlenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!