Istenkáromlásért halálra ítéltek Pakisztánban egy muszlim nőt

2021. szeptember 28. 11:35

Szelma Tanvír Mohamed prófétára nézve sértő írásokat készített és jelentetett meg.

2021. szeptember 28. 11:35
null

Istenkáromlásért halálra ítélt a bíróság Pakisztánban egy muszlim nőt kedden, az ország sokat vitatott, blaszfémiát szankcionáló törvényei alapján. A kelet-pakisztáni Lahor bírósága az egyelőre nem jogerős ítéletet azzal indokolta, hogy a nő, Szelma Tanvír Mohamed prófétára nézve sértő írásokat készített és jelentetett meg.

Tanvír ellen még 2013-ban nyújtottak be panaszt, amelyet azzal indokoltak, hogy

a nő prófétának nevezte magát.

A vádlott ügyvédje azzal érvelt, hogy védence a kijelentés idején nem volt beszámítható, a Mohamed prófétáról szóló írások kapcsán pedig leszögezte: azok nem Tanvírtól származnak.

Háttér

Pakisztánban akár halálbüntetés is járhat az istenkáromlásért. A blaszfémiával vádolt emberek az iszlamista csoportok kiemelt célpontjai. Korábban előfordult, hogy lelőtték, élve elégették vagy agyonverték őket.

Az egyik legismertebb ilyen ügy a 2010-ben halálra ítélt keresztény pakisztáni nő, Aszja Bibi esete volt, akit végül a bíróság 2018-ban felmentett a vád alól, ám a döntés nyomán radikális iszlamista csoportok több, erőszakba torkolló megmozdulást is tartottak, s agyonlőtték Pandzsáb állam akkori kormányzóját, az istenkáromlással kapcsolatos törvény módosítását szorgalmazó Szalmán Taszírt is.

(MTI)

Nyitókép: Csaman, 2021. augusztus 13.
Az afgán-pakisztáni ákelőnél rekedt emberek tolonganak a határ pakisztáni oldalán Csamanban 2021. augusztus 13-án, miután a pakisztáni hatóságok elrendelték a radikális iszlamista tálib harcosok és a kormányerők összecsapása miatt egy hete lezárt átkelő azonnali megnyitását.
MTI/EPA/Akter Gulfam

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. szeptember 28. 14:57
"Tanvír ellen még 2013-ban nyújtottak be panaszt, " Na akkor a pakisztáni bíróságok már nyugati színvonalon működnek!
Zsolt75
2021. szeptember 28. 13:41
https://www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8
namégmitnem
2021. szeptember 28. 13:23
Pakisztán az az ország, ahol a férfiak számára udvarlásukat nem fogadó nők arcába sósavat önteni és egy életre szerencsétlenné tenni őket - "nemzeti sport". Ugyanennek egy másik ága családtagok (apa, fivér, nagybácsi) által, a "csináld magad!"-mozgalom keretében kivégezni fiatal lányokat, akik nem hajlandók feleségül menni a szülők által kiszemelt (unokatestvér) vőlegényhez. Ez év elején, OLASZORSZÁGBAN ölt meg a családja (gyanú szerint anyai nagybátyja, szülei akaratával egyezően) egy gyönyörű, tanulni akaró, tehetséges, de ettől is eltiltott 18 éves pakisztáni lányt, Saman Abbast, aki nemet mondott egy Pakisztánban lakó, igen vagyonos unokatestvérrel erőltetett házasságra. A kislány holttestét máig nem találják - az a gyanú is felmerült, hogy a gyilkosai feldarabolták és egy közeli sertéstelepen az állatokkal etették fel. A szülőknek a bűntény után néhány órával sikerült Pakisztánba repülniük, ahová a nyomozó hatóságok beadták a kiadatási kérelmüket. Rendkívül érdekes adalék, hogy a kiszemelt vőlegény valóságos palotában lakó, kifejezetten szép fiatalember - de Saman mást szeretett és tanulni akart, ezért "rossz muzulmánnak" minősítette az a családi klán, amelynek férfi tagjai mezőgazdasági bérmunkásokként éltek Olaszországban, holott, mint időközben kiderült, Pakisztánban ház és földek tulajdonosai. Jogos a kérdés: miért jönnek Európába ezek az emberek???? https://www.youtube.com/watch?v=3Csc5zrmL6g A videoban láthatunk néhány képet a fiatal áldozatról és nagybátyjáról, aki a gyanú szerint megfojtotta őt.
Knerten
2021. szeptember 28. 13:06
Paprikakinga szerint: "Na és?" Szerintem meg ez maga az iszlám, bárhol, ahol 10% fölé nő a számuk a lakosságon belül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!