Ruandai migráns ölt meg egy katolikus papot Franciaországban

2021. augusztus 09. 15:06

Meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén, Vendée megyében hétfő reggel. Hivatalos értesülések szerint az elkövető egy ruandai migráns.

2021. augusztus 09. 15:06
null

A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban. A hatvanéves atya hónapok óta szállást adott gyilkosának – mondta el egy rendőrségi forrás. A francia belügyminiszter, Gérald Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és hozzátette: a nap folyamán felkeresi a térséget.

Egy, az ügyet jól ismerő forrás elmondta, hogy a gyilkos feladta magát a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen. A férfi igazságügyi megfigyelés alatt állt a tavaly júliusi nantes-i katedrálistűzzel kapcsolatban – tette hozzá a forrás. A hatóságok ugyanis azt gyanítják, hogy ő gyújtotta fel a gótikus katedrálist. A tűzben értékes freskók semmisültek meg, és tönkrement a templom híres orgonája is, amely még a francia forradalmat és a második világháborút is túlélte.

A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosságot egy ruandai migráns, a 40 éves Emmanuel Abayisenga követte el. Ezt Christelle Morançais, a Loire-mente régió tanácsának elnöke is megerősítette a Twitteren. A hatóságok vizsgálják az elkövető indítékát. A ruandai férfi korábban önkéntesként dolgozott az egyházmegyénél. Később kitoloncolással fenyegették meg.

Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nevű párt vezetője a Twitteren azt írta: „Franciaországban előfordulhat, hogy valaki illegálisan érkezik az országba, felgyújtja a nantes-i katedrálist, nem utasítják ki, majd visszaesik, és meggyilkol egy papot”. Le Pen aláhúzta: az állam és a belügyminiszter teljes csődjét látja a történtekben.

Darmanin a válaszában azt írta: Le Pen a tények ismerete nélkül gerjeszti a vitát. A migránst ugyanis a kitoloncolási rendelet ellenére addig nem távolíthatják el Franciaországból, amíg igazságügyi megfigyelés alatt áll – érvelt.

A Vatikán egyelőre nem reagált a katolikus pap meggyilkolására.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2021. augusztus 09. 21:44
Ha a francia belügyminiszternek ezek után azokkal van baja, akik szerinte "nem ismerik a részleteket", akkor ez az ember nem ismeri a saját pozíciójával járó kötelezettségeit, felelősségi körét és erkölcsi elvárásokat, valamint a józan ész fogalmát. Aki egy ilyen szituációban kioktatja az embereket, az ostoba, öntelt, teljesen alkalmatlan, közveszélyes barom, akinél bármelyik sarki trafikos méltóbb lenne a helyére. A franciáknak még van 30 évük, aztán a maradék francia kisebbség vagy fellógatja a még élő mostani vezéreit, vagy szarral kenik be a sírjukat. De a demográfiát ezzel már nem fogják tudni befolyásolni. De jó, hogy nálunk nem ők kormányoznak !!!
bispora
2021. augusztus 09. 20:13
"A Vatikán egyelőre nem reagált a katolikus pap meggyilkolására." Ez a legdurvább hír az egészben! Remélem Feri holnap szentmisét celebrál a hányatott sorsú szerencsétlen ruandai migráns lelki üdvéért- a minimum ez lenne...
bispora
2021. augusztus 09. 19:56
A negyvenéves feka széles palettán játszik: először az európai épített örökségben okozott kárt, aztán meg a kevés fennmaradt középkori freskók számát is sikeresen csökkentette, majd az európai zenei hagyományokon ütött egyet a megolvadt orgonával, aztán a katolikus hitéleten csapott a papok létszámát redukálva, gondolom a nemi erőszak sem áll távol tőle, hígítva a fehér európai génkészletet és végül: a ruandai kan francia vendégszereplése anyagilag sem sikertörténet: eddig százezer euró, élete végéig még olyan kilenszázezer plusz kiadás- tehát mire lehunyja boci szemét, meglesz a Nobel díj nagyságrendje. A hüje franciák meg továbbra sem szavaznak a migránsellenes pártokra- beteg ez a világ...
matykox
2021. augusztus 09. 18:55
Hülye franciák. Ha már Guillot dr kiváló találmányát felfedezték, használhatnák is arra, amire való! Gé Szoroszon kéne először kipróbálni, aztán jöhetnének sorban a protezsáltjai is, mint ez a ruandai állat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!