Ügyészségi vizsgálat indult Sebastian Kurz ellen

2021. május 13. 09:01

Az osztrák kancellár elképzelhetetlennek tartja elmarasztalását az ügyben.

2021. május 13. 09:01
null

Vizsgálatot indított az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) Sebastian Kurz  kancellár ellen, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt. Ezt  az osztrák kancellár saját maga jelentette be szerdán.

Kurz újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy elképzelhetetlennek tartja elmarasztalását az ügyben. Hangsúlyozta: mindig ügyelt arra, hogy az igazsághoz hűen válaszoljon a parlamenti bizottság kérdéseire. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a vizsgálóbizottságban megpróbálják kiforgatni az ember szavait, hogy „valamiképp hamis tanúzásra” bírják.

A vizsgálatot az ellenzék kezdeményezte

Az ellenzék által kezdeményezett vizsgálat tovább növeli a nyomást Kurzra és pártjára, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP). A parlamenti bizottsággal összefüggésben a kancellár bizalmasa, Gernot Blümel pénzügyminiszter már hónapok óta az osztrák ügyészség figyelmének központjában áll. Ellene egyébként a Novomatic szerencsejáték-nagyvállalattal kapcsolatos korrupció gyanúja miatt is nyomozás folyik, bár a politikus tagadja az ellene felhozott vádakat.

A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbál fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.

A WKStA egyik szóvivője a német dpa hírügynökség megkeresésére megerősítette, hogy vizsgálat folyik a kancellárral és kabinetfőnökével, Bernhard Bonellivel szemben. Az illetékes szerint több feljelentés érkezett be hozzájuk, így a többi között az ellenzéki Liberális Fórumtól (NEOS) is.

Kiszivárgott üzenetek

A NEOS által beterjesztett panasz szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. A NEOS azt állítja beadványában, hogy az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a csevegési naplók, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Egyes – Kurztól, Schmidtől és Blümeltől származó – üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltás azt a benyomást kelti, hogy az ÖVP-ben már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.

Lemondásra szólították fel Kurzot

Pamela Rendi-Wagner, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke lemondásra szólította fel Kurzot, ha vádat emelnek ellene.

Az ÖVP egykori koalíciós partnere, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ugyanakkor a kancellár azonnali lemondását követelte.

Strache-gate

Az Ibiza-vizsgálóbizottság egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónnappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2021. május 13. 18:54
Nem értem, ezt a vad támadást a kormány ellen. Nem mintha ártatlan báránykáknak gondolnám öket, de a korábbi kormányoknak se volt kevesebb vaj a fején. És ha már mindenkit elövesznek aki rászolgált, akkor nem lesz elég hosszú a vádlottak padja... Fonák fejlemény viszont amikor a kormány oldali Gazdasági Kamara azt akarja, hogy a munkanélküliek vállaljanak munkát bárhol az országban, ami nem éppen egy családbarát ötlet. Pedig ök is a keresztény-konzervatív oldalt képviselik, ha ez nem is illik ahhoz...
filopatl
2021. május 13. 12:12
tapsi hapsi megy a levesbe, jön a zöld kancellár ahogyan a nagyoknál is, bundesmutti teljesíti tartótisztje utasítását
teljesenertelmetlen
2021. május 13. 11:44
Milyen jól jönne most a Szabadságpárt támogatása...
Akitlosz
2021. május 13. 11:27
Így működnek a bíróságok is. Nem azt jegyzőkönyvezik, amit a tanú, sértett, felperes, vádlott, alperes mond, hanem azt, amit a bíró gondol, hogy a tanú, sértett, felperes, vádlott, alperes mond. Ezért célszerű írásban vallani. Bár azt úgysem olvassák el, de akkor legalább nehezebb kiforgatni a valló szavait, mondanivalóját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!