Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Belügyminisztériumi felszólítást küldtek a romániai a prefektusoknak, hogy figyeljenek a kisebbségi jogok betartására – adta hírül a Székelyhon.ro oldal.
A Székely Figyelő Alapítvány még tavaly folyamodott Klaus Iohannis államelnökhöz, hogy szólítsa fel az állami intézményeket a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartására. Végül az államelnök hatáskörére hivatkozva a belügyminisztériumhoz továbbította a kérést, amely végül felszólította azon romániai települések vezetőit és tisztviselőit, ahol a lakosság arányát tekintve a kisebbségek meghaladják a 20 százalékot, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségek nyelvének használatára vonatkozó jogszabályokat, a közelmúltban ugyanis számos visszaélést tapasztaltak.
„Innen kezdve immár a mi felelősségünk is, hogy mi történik tovább. Mert lehet továbbra is románul fordulni különböző intézményekhez (még Székelyföldön is), abból a megfontolásból, hogy úgy gyorsabban lehet haladni, vagy attól félve, hogy ha azt magyarul tesszük, akkor ellenszenvet váltunk ki magunk és/vagy az ügyünk iránt. De azt is megteheti mindenki, hogy kinyomtatja és magánál hordja a minisztériumi felszólítást és a megyéje prefektusának a válaszát a levelünkre, és bátran használja anyanyelvét, ha pedig valahol ellenállásba ütközik, akkor felmutatja ezeket. Sőt azt is megteheti bárki, hogy ha valahol rendellenességet észlel, akkor felhívja rá a megyéje prefektusának a figyelmét. Vagy jelezheti ezt az alapítványnak is, hogy az intézkedhessen” – fogalmazott Árus Zsolt székely civil jogvédő.
„Minden jog annyit ér, amennyit használunk belőle. S mindannyiunk lehetősége (de felelőssége is) az, hogy rászoktassuk (lényegében visszaszoktassuk) az erdélyi közhivatalnokokat arra, hogy használják a magyar nyelvet” – szögezte le a Székely Figyelő Alapítvány vezetője.
Fotó: MTI Fotó: Landman Consulting Services