Egyesült Államok: a kongresszusi tagok ellen is vádat emelhetnek

2021. január 15. 21:38

Ha kiderül, hogy közreműködtek a Capitolium elleni támadásban.

2021. január 15. 21:38

Az amerikai szövetségi törvényhozás tagjai ellen is vádat kell emelni, ha bármelyikükről kiderül, hogy segítséget nyújtottak a Capitolium elleni támadás résztvevőinek – jelentette ki pénteken Nancy Pelosi.

„A Kongresszus tagjainak szükségük van arra, hogy meg tudjanak bízni egymásban”

Az amerikai képviselőház demokrata párti házelnöke washingtoni sajtóértekezletén kifejtette: a január 6-i támadás nyilvánvalóvá tette, hogy számolni kell az országot érintő belső fenyegetésekkel is. „Ezen a téren ténylegesen elvesztettük ártatlanságunkat” – mondta a politikus, hangsúlyozva: a Kongresszus tagjainak szükségük van arra, hogy meg tudjanak bízni egymásban.

Pelosi szavai „rímeltek” a néhány demokrata képviselő által hangoztatott feltételezésekre, miszerint egyes republikánus törvényhozók maguk is erősítették Donald Trump hivatalban lévő elnök támogatóiban azt a meggyőződést, hogy a tavaly novemberi elnökválasztás eredménye csaláson alapult. A múlt heti események rendkívüli bizalmatlanságot és haragot szültek a parlament berkeiben, s ez vezetett a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindításához – hívták fel a figyelmet demokrata képviselők.

„A múlt héten a Capitolium elleni

– emlékeztetett Pelosi, aki jelezte: parlamenti bizottságok fogják alaposan megvizsgálni a történteket. A házelnök bejelentette: addig is megbízta Russel Honore nyugalmazott tábornokot, hogy vegye kezébe a Capitolium biztonságát érintő intézkedéseket, tekintettel Joe Biden megválasztott, demokrata párti elnök január 20-i hivatali beiktatására. Honore jelentős érdemeket szerzett, amikor a Katrina hurrikán elárasztotta New Orleanst, és a tábornok megszervezte, hogy a segélyszállítmányok eljuthassak a rászorulókhoz.

Miként folytatódik az impeachment-eljárás?

Pelosit kérdezték arról, hogy miként folytatódik az impeachment-eljárás. Az amerikai képviselőház ugyanis szerdán megszavazta az elnök felmentését célzó eljárás megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium ostroma miatt. A vádirat most a szenátus elé kerül, amely legkorábban a jövő héten szavazhat az ügyben. Pelosi egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor terjeszti a felsőház elé a vádiratot.

Az ország bűnüldöző szervei eközben folytatják a nyomozást a támadás körülményeinek feltárására. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy 270 személyt azonosítottak a támadás gyanúsítottjai közül, s több mint százat őrizetbe vettek.

Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze még szerdán közölte, hogy addig 70 vádemelés történt, de arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni. A főügyész pénteken jelezte, hogy a hatóságok minden szélsőséges csoportot megvizsgálnak, amelyek a Capitolium elleni támadás hátterében állhatnak.

Az egyik amerikai igazságügyi tisztségviselő a Reutersnek ugyanakkor elmondta: jelenleg nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy január 6-án megpróbáltak volna elrabolni vagy meggyilkolni törvényhozókat.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2021. január 16. 12:25
Banánköztársaság.
dave
2021. január 16. 12:13
Már csak azt várom mikor kezdik egymást akasztani a demokrata hölgyek és urak. Elkezdhetnék itthon már itthon is.
NewHorizon
2021. január 16. 11:15
Az alkoholista Pelosi (köszönet a fake news médiának, ez sem köztudott) nem győzött kapkodni, hogy az impeachment folyamatot elindítsa és az alsóházban megszavaztassa - mielőtt kiderülhet, hogy igazán ki is volt a szervező és valós bűnbak ez mögött. Kezdjük azon, hogy a Trump támogatók még oda sem értek a Capitolhoz, mire a támadás megkezdődött, mert Trump késve kezdett és tovább beszélt az elvárttól, a beépített Antifa gárda pedig időzítve volt és nem vártak eleget. Most az is kiderült, hogy a nagypofájú fake news gyártó CNN egyik fényképész tudósító nője (neve Jade Sacker) az ostrom élsorában volt az Antifa főkolompos John Sullivan mellett. A múmia Pelosinak (jól tudván, mi volt előre megszervezve) esze ágában sem állt egy pillanatig is várni, ebből is nyilvánvaló, hogy kinek mi lehet a füle mögött. Tudta, hogy ez a második impeachment soha nem lesz hivatalos (úgy, mint az első) mert nem lesz idő keresztülvinni a szenátuson a (várható) lelépés előtt, tehát nem ez az igazi oka a kapkodásnak. Mindeközben, ha bebizonyosodik, hogy más országok befolyásolták az amerikai választásokat, Bident és adminisztrációját - mint törvénytelen kormányt -beiktatása után is eltávolíthatják, az alkotmányoz hű US Military bevetése által, amit Trumpnak sikerült ismét erősre építeni azok után, hogy Barry Hussein Obama kegyetlenül, akarattal megtizedelte és legyengítette nyolc éve alatt. Clintonné feladata lett volna, hogy az ő lehetőleges 8 évében befejezze, amit Obama elkezdett, hogy a neki dirigáló Wall Street bankárok, Council on Foreign Relations stb. készek lehessenek az általuk kiötlött és nekik nagyon megfelelő új világrend bevezetésére. Trump ennek állt útjában. Pelosi politikusként gazdagodott meg. The Gateway Pundit, 2021. Jan. 14. https://www.thegatewaypundit.com/2021/01/huge-cnn-npr-reporter-jade-sacker-embedded-antifa-leader-john-sullivan-siege-us-capitol-cheered-inciting-riot-video/
u.cserkész
2021. január 16. 10:26
Raymond McCarthy szenátor előjött a sírjából. Csak, hogy példát mutasson demokráciából.:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!