Blaszfémikus akció miatt indul per LMBT-aktivisták ellen

2021. január 13. 20:51

Lengyelországban megkezdődött a Fekete Madonna képét megmásító aktivisták pere.

2021. január 13. 20:51
null

A közép-lengyelországi Plock városában megkezdődött azoknak az aktivistáknak a pere, akik a czestochowai pálos kolostorban őrzött ikon, a Fekete Madonna megmásított képét mutató matricákat ragasztottak ki egy helyi templom környékén - közölte szerdán a lengyel sajtó.

A három nő 2019 áprilisában ragasztotta ki a matricákat, amelyeken a Szűzanya és a gyermek Jézus glóriája a melegjogi mozgalmat jelképező szivárvány színeiben tündökölt.

Az öntapadós képeket többek között házfalakra, de a nyilvános vécéfülkére és szemétkukára is kitették.

Az ügyészség a vallási érzelmek megsértésével vádolja őket, ezért a cselekedetért pénzbírság, illetve szabadságkorlátozás vagy két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A nők nem ismerték el, hogy tettükkel bűncselekményt követtek volna el. A per kezdete előtt szerdán a plocki kerületi bíróság épületénél néhány fős csoport gyűlt össze, „a szivárvány nem sért” feliratú transzparenssel tüntetve a vádlottak mellett.

Lengyelországban az utóbbi időben többször előfordult vallási jelképek, templomok megbecstelenítése, s tiltakozók templomi szertartásokat is megzavartak. Legutóbb kedden rongálták meg a tengermelléki Szczecin városában Szent II. János Pál emlékművét, lefestve annak emléktábláját.

A pápa szobrait Lengyelországban több helyen azokon a tüntetéseken is megrongálták, amelyek tavaly ősszel az abortuszszabályozást érintő alkotmánybírósági ítélet után törtek ki.

Tavaly nyáron szivárványos zászlókat rögzítettek több ismert fővárosi emlékműre, köztük a Lengyelország történelméhez több szálon kötődő belvárosi Szent Kereszt Bazilika lépcsőjén álló Krisztus-szoborra. Sokakat felháborított az is, hogy a 2019-ben pünkösd előestéjén rendezett varsói melegjogi felvonulást egy mise-paródiával indították el, amelyben a pap szerepében egy szivárványszínű ruhába öltözött aktivista lépett fel. Gdansk kikötővárosban tavaly szeptemberben, valamint 2019 őszén is az ottani melegjogi felvonulásokon a Szűzanya szívére emlékeztető, szivárványszínű női nemi szerv makettjével meneteltek.

A 2019-es plocki eset után a lengyel püspöki konferencia szóvivője nyugtalanítónak és fájdalmasnak nevezte „a lengyelek számára szentséget jelentő czestochowai ikon megbecstelenítését”, és kérte, hogy a lengyelek, nézeteiktől függetlenül, tartsák tiszteletben a katolikus hívők érzelmeit.

Lengyelországot az utóbbi időben többször bírálatok érték az Európai Unió szervei részéről az LMBT csoportok jogai kapcsán.

A kifogások többsége arra hivatkozik, hogy számos lengyel településen 2019-ben úgynevezett családvédelmi nyilatkozatokat szavaztak meg, amelyek a bírálók szerint sértik az LMBT-közösség tagjainak szabadságjogait.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. január 14. 09:35
Jobb lett volna ha a Gréczy Zsolt farkát és a bolgár tehén hátsóját díszítik fel ezzel a szivárványos díszítéssel. Hadházi meg serénykedett volna az aktus levezetésében.
péterx
2021. január 14. 08:59
Maguknak követelik a tiszteletet, miközben tiszteletlenek...Amúgy pedig soha nem lehet ezt az izé-tömörülést komolyan venni, mert olyasmit követelnek, ami nem létezik: objektíve nincs ugyanis egyenlőség a normális szexualitás és félresiklott között.
mokány
2021. január 14. 07:14
Kutya ugatás nem hallatszik az égig.
Rocktoberi
2021. január 14. 05:24
Ha ez nem sért törvényt szerintük, akkor szerintem a buzikat, genderbolondokat sem sértő majomként ábrázolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!