Új fejezet nyílt az etiópiai polgárháborúban

2020. december 23. 22:40

Etiópiában száz embert legyilkoltak egyelőre tisztázatlan okokból.

2020. december 23. 22:40
null

Ismeretlen fegyveresek több mint száz embert legyilkoltak szerdán Etiópia nyugati részében – közölték különféle források. A sorozatos támadást a Metekel város térségében lévő falvakban, több ponton hajtották végre a reggeli órákban a tettesek, akik az utcákon és kertekben lőtték le, akit csak láttak. Házakat is felgyújtottak, és lelőtték az onnan menekülőket. Az áldozatok az amhara nép tagjai. A regionális kormány szóvivője szerint a támadók „a béke ellenségei”.   

 Egy, a térséget ismerő biztonsági szakember felhívta a Reuters hírügynökség figyelmét arra, hogy a környéket a gumuz nép lakja, de az elmúlt években megindult a szomszédban élő amhara parasztok és üzletemberek beáramlása, és egyes amhara vezetők azt hangoztatják, hogy a földek egy része népük jogos tulajdona, főként Metekel környékén.    

A városba az előző nap látogatott el Abij Ahmed kormányfő, hogy a helyzetről tájékozódjék, miután az ország északi, tigrék lakta vidékén súlyos harcok folytak heteken át szeparatista lázadók és a kormányerők között november végéig. A szerdai támadás ettől függetlennek tűnik, de az ismert, hogy a térségben több nemzetiség él, és etnikai villongások vannak. A szerdai eseményekről egyéb részletek nem ismeretesek.   

A Tigrében kirobban fegyveres konfliktus egyik következménye a hadsereg erőinek átcsoportosítása volt északra, és ennek következtében máshol hatalmi vákuum alakult ki. A jövő évre kitűzött választások tovább élezik a feszültségeket a föld és más erőforrások fölötti ellenőrzés kérdéseiben. Etiópiában mintegy 80 népcsoport él. Fegyveres konfliktus zajlik Oromija térségében is, az ország keleti határvidékét pedig szomáliai iszlamista harcosok fenyegetik.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Derek Zoolander
2020. december 24. 12:26
A Fix TV Enigma műsorának egy epizódja Etiópiáról szól, érdemes megnézni.
civis72
2020. december 24. 10:35
Afrikai multikulti.......tiszta balkán
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. december 24. 10:01
Az úgy kezdődött hogy Etiópia kitalálta hogy ellopja a Nílust Egyiptomtól egy kurva nagy gátrendszerrel és szabályozza hogy szárazság esetén mennyi vizet kaphatnak. Erre érdekes módon az összes létező szeparatista és terrorista Etiópiában kapott egy valag pénzt és fegyvert. Vannak ilyen egybeesések, na.
Derek Zoolander
2020. december 24. 09:19
Talán nem kellene túlszaporodni a területet ahol a nép él, meg emberiségként az egész bolygót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!