Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága mellett zajlott az elemzés.
Egyik párt sem szerzett abszolút többséget a romániai parlamenti választásokon, így várhatóan koalíciós kormány alakul a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével – vélekedett a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa. Illyés Gergely hétfőn az M1 aktuális csatornán hozzátette: Klaus Iohannis államfő az elmúlt hónapokban többször is világossá tette, hogy a választások eredményétől függetlenül a PNL miniszterelnök-jelöltjét kéri fel kormányalakításra. Ezzel a kijelentéssel demobilizálhatta a kormánypárt szavazóit, és ez az alacsony részvételhez is hozzájárult – mutatott rá a szakértő.
Hangsúlyozta: a részvételi arány csökkenése mögött komplex okok állnak, többek között a koronavírus-járvány és az abból adódó korlátozások hatásai. Romániában jelenleg is teljes városok vannak karanténban napközben is érvényes kijárási tilalom mellett, ilyen hangulatban a pártok mozgósítási technikái is nehézségekbe ütköztek – fűzte hozzá. Mint mondta, az elmúlt tizenkét évben 39 és 42 százalék között mozgott a részvételi arány a parlamenti választásokon, míg az idén, a külföldi szavazatok feldolgozása után is, a részvétel 33 százalék körül alakulhat.
Az eredmények alapján az első helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll a szavazatok közel 30 százalékával, akiket a PNL követ a voksok 25,11 százalékával. A nemzeti liberálisoknak ez egy rossz eredmény, hiszen az év elején készített felméréseken 40 százalék fölötti támogatottságuk volt – mutatott rá a szakértő. A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága mellett, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a liberális PLUS alkotta USR-PLUS választási szövetségre a voksolók 14,5, a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) 8,7, az RMDSZ-re 6 százalékuk szavazott – hangzott el a műsorban.
(MTI)