Dzsihadisták gyilkolták le földművesek tucatjait Nigériában

2020. november 29. 07:05

A Boko Haram 36 ezer embert ölhetett meg 2002-es megalakulása óta.

2020. november 29. 07:05

Legalább 43 földművest gyilkoltak le a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria északkeleti részén szombaton – közölte egy helyi polgárőrség vezetője. Babakura Kolo, kinek milíciája a Boko Haram fegyveresei ellen harcol, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a halottak mellett hatan súlyosan megsebesültek a Maiduguri városának közelében történt támadásban. Hozzátette, hogy nyolc munkást a dzsihadisták elhurcolhattak. Kolo arról számolt be, hogy a földműveseket, akik Koshobe falu rizsföldjein dolgoztak, az iszlamisták megkötözték, majd elvágták a torkukat. „Negyvenhárom holttestet találtunk” – közölte Kolo. Azt mondta, kétség sem fér ahhoz, hogy a támadást a Boko Haram hajtotta végre. Az iszlamisták októberben két offenzíva során 22 földművest gyilkoltak meg Maiduguri térségében.

Maiduguri a forrongó Borno tartomány székhelye. Szombaton első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat a városban, mióta több mint tíz éve fellázadtak az iszlamisták. A voksolást az erőszak miatt ismét el kellett halasztani. Bornóban tevékenykedik a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) és a Boko Haram terrorszervezet is, amelyből 2016-ban vált ki az ISWAP. Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP és a Boko Haram is fokozta támadásait az utóbbi időben a favágók, az állattenyésztők és a halászok ellen, mert állítólag a hadsereg informátoraiként dolgoznak.    

John Enenche, a nigériai hadsereg szóvivője szombaton közölte, hogy több tucat ISWAP-szélsőségessel végeztek az ország északkeleti térségében bombázások során. A Hszinhua kínai hírügynökségnek azt mondta, az iszlamisták több rejtekhelyét is megsemmisítették Ngwuri Gana és Tumbuma Baba településeken. A bombázásokat a két térség légi felderítését követően hajtották végre – nyilatkozta az illetékes. Hozzátette, hogy a terroristák ezeken a helyszíneken tervezték és innen indították támadásaikat. Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a Boko Haram mintegy 36 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2020. november 29. 10:01
Maradjanak otthon, öljék egymást halomra, ahogy akarják, DE IDE EGY NIGGER SE TEGYE BE A FEKETE LÁBÁT!!!
fatman
2020. november 29. 09:11
Jaja, színesíteni kell Európa kultúráját... A fehér keresztények vérével...
Szabó A. Imre
2020. november 29. 09:11
Felháborító, amit ezek az agresszív keresztények művelnek! Épp itt az ideje, hogy a felvilágosult Nyugat letörje a szarvukat!
békalepcse
2020. november 29. 08:24
Pont az ilyen szakképzett embermészárosok kellenek az unióba a brüsszelita csőcselék szerint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!