Háromszáz migránst fogad be Leszboszról egy olasz katolikus segélyszervezet

2020. szeptember 22. 20:59

A szervezet közleménye szerint olyan 18 hónapos program keretében fogják gondját viselni az érintetteknek, amelyben „a családok, valamint a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők, köztük a kísérő nélküli gyerekek élveznek elsőbbséget”.

2020. szeptember 22. 20:59

Mintegy háromszáz migránst fogad be a görögországi Leszbosz szigetéről a Sant'Egidio Közösség – ezt maga a katolikus segélyszervezet közölte kedden. A Sant'Egidio tudatta, hogy megállapodást ír alá az olasz belügyminisztériummal, hogy lehetővé tegyék a menedékkérők befogadását.

A szervezet közleménye szerint olyan 18 hónapos program keretében fogják gondját viselni az érintetteknek, amelyben „a családok, valamint a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők, köztük a kísérő nélküli gyerekek élveznek elsőbbséget”.

A Leszbosz szigetén található, túlzsúfolt móriai tábor két héttel ezelőtti leégése óta nyomás nehezedik az európai országokra a segítségnyújtás miatt. A tűz miatt 12 ezer ember maradt fedél nélkül. Néhány EU-tagállam már ígéretet tett arra, hogy befogad migránsokat, a legtöbbet Németország vállalta, amely 1553 ember befogadására tett ígéretet.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2020. szeptember 23. 08:17
30-40-45 éves kiskorú akiknek már Viagra kell.
Rocktoberi
2020. szeptember 23. 06:39
Úgy látszik, hogy nem gondolkoztak el túlságosan az olasz pap nemrégi megölésén. Egy tunéziai bevándorló ölte meg, akit már évekkel ezelőtt kiutasítottak.
hlaci83
2020. szeptember 23. 00:24
Ilyen nincs... mindig lesz 1-2 barom, aki enged a nyomásnak. Persze, hogy jönnek...
Eden77
2020. szeptember 22. 22:27
Zsarolás..... Nem kébe engedni neki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!