Hanyagolná az Európai Bizottság a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen, mert Tusk alatt már nincs szükség rá
Meggyőzte őket az akcióterv első lépésének végrehajtása, Magyarország esetében hét hónapot vizsgálódtak.
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének „teljes a bizalma” Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős alelnökben – közölte Dana Spinant, az uniós bizottság vezető szóvivője kedden.
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének „teljes a bizalma” Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős alelnökben – közölte Dana Spinant, az uniós bizottság vezető szóvivője kedden a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden. A szóvivő megerősítette, hogy Ursula von der Leyen megkapta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyben lemondásra szólította fel a cseh uniós biztost, Vera Jourovát. Hozzátette, hogy az uniós bizottság elnöke válaszolni fog a levélre. Elmondta azt is, hogy a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatos bizottsági aggályok jól ismertek, amellyel a szerdán bemutatni tervezett, jogállamiságról szóló jelentés fog részletesen foglalkozni.
A jelentés, amelynek egyik központi eleme a médiapluralizmus vizsgálata lesz, valamennyi uniós tagállam jogállamisági helyzetét elemzi majd – tette hozzá. A szóvivő kiemelte továbbá, hogy a jelentés eszköz arra, hogy párbeszédet lehessen kezdeményezni a tagállamokkal, mivel a testület feladata a jogállamiság folyamatos védelme és megerősítése.
„A bizottság kapui minden tagország előtt nyitva állnak, minden szinten, mivel fontos, hogy a problémás kérdésekkel együtt nézzünk szembe, és együtt találjunk megoldást”
– hangsúlyozta.
Jourova kijelentéseivel kapcsolatban a szóvivő elmondta: a biztos mandátumához tartozik a tagállamok jogállamiságának helyzete, így módjában áll erről többféle módon kommunikálni. Az illiberális demokrácia kifejezéssel kapcsolatos újságírói kérdésre Spinant megjegyezte: ez a szóösszetétel nem tartozik a bizottság „jogállamisági szótárába.”
Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben tájékoztatta, hogy a Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt lemondásra szólította fel Vera Jourovát. Egyértelművé tette, hogy amíg ez nem történik meg, Magyarország kormánya felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével.
(MTI)
Címlapkép: MTI/EPA/AFP pool/Francois Walschaerts