Már a yorki katedrális római császárszobra is gyanús

2020. július 01. 13:46

Mivel a császár támogatta a rabszolgaságot – írta meg a The Telegraph.

2020. július 01. 13:46
null

Bizonytalanná vált a gótikus templom császárszobrának jövője a beérkező panaszok miatt, Canterbury érseke pedig felszólított az ellentmondásos emlékművek felülvizsgálatára. Justin Welby a múlt héten jelentette be, hogy a canterburyi katedrális és a westminsteri apátság szobrait egyaránt „nagyon óvatos” vizsgálatnak vetik alá, tudniillik a kérdés az, hogy ott kell-e lenniük egyáltalán a műemlékeknek, ahol vannak. Az egyházvezető a világszerte fellángoló Black Lives Matter tüntetések nyomán szólalt meg, és elmondta, hogy néhány szobornak talán „le kell dőlnie”, de ez nem az ő döntése és az összes emlékművet kontextusba kell helyezni.

Ezúttal a yorki katedrális mellett látható Nagy Konstantin római császár szobrát érte el végzete: vizsgálatnak vetik alá, miután több panasz is érkezett a római császár működése ellen, aki nem kevesebbet tett a vádak szerint, mint támogatta a rabszolgaságot (az ókorban). Nagy Konstantin szobra a katedrális délre eső közterén található és maga a császár többek között arról ismert, hogy megtiltotta a keresztények üldözését a birodalomban. Úgy tűnik, mindez kevésnek bizonyult.

(kép forrása: The Telegraph)

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. július 03. 09:42
Nem a szobrokat kell elvinni,hanem a segítséget kell odavinni,ahol a baj van. Az érsek is meg az összes Nyugat-Európai politikus fordítva ül a lovon. A szobrok ledöntése után az épületek összedöntése fog következni.
Csomorkany
2020. július 02. 09:55
Mondjuk szar ügy, de kapaszkodjatok meg, Szent Pál is egyértelműen támogatta a rabszolgaságot. Legalábbis simán tudomásul vette, mint adottságot.
KötőDániell
2020. július 01. 20:45
Facepalm
hakos
2020. július 01. 20:44
Ja, ezek a tipikus liberális modern papok. Belefér nekik bármiféle modernizmus, aggódnak a buzikért, és szegény híveik gyerekeit meg tapizgatják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!