Feltételezett dzsihadisták nyitottak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Nigériában

2020. július 06. 07:48

A két civil utas meghalt.

2020. július 06. 07:48

Muhammadu Buhari nigériai elnök vasárnap este a Boko Haram terrorszervezethez köthető iszlamistákat vádolta a támadással. Egyben figyelmeztetett, hogy a szombaton történteknek súlyos következményei lesznek számukra. „A Boko Haram terroristái bár visszavonulóban vannak, de fokozzák támadásaikat az ártatlan civilek ellen, köztük az ENSZ humanitárius dolgozói ellen abban az elkeseredett igyekezetükben, hogy erejüket bizonygassák, elfedve ezzel balsorsukat” – hangoztatta az államfő.

Edward Kallon, az ENSZ Nigériáért felelős humanitárius koordinátora szerint a halálos áldozatok egyike egy ötéves gyerek volt. Mint mondta, humanitárius dolgozók nem voltak a fedélzeten, a pilóták pedig nem sérültek meg, amikor a lövések eltalálták a helikoptert, amely a forrongó Borno államban volt úton. „Az ENSZ humanitárius légiszolgálata elengedhetetlen a sérült civilek evakuálására, és kulcselemét képezi a humanitárius feldatok elvégzésének” – tette hozzá.

A biztonság szavatolása régóta kihívást jelent a Nigéria északkeleti felében tevékenykedő segélyszervezetek számára. Nem ritka, hogy a dzsihadisták humanitárius dolgozókat hurcoltak el, vagy gyilkoltak meg a térségben. Bár eddig egy szélsőséges szervezet sem vállalta az ENSZ helikoptere elleni támadást, az nem sokkal a Boko Haram egyik szakadár csoportjának figyelmeztetését követően történt, miszerint célpontnak tekintik azokat a civileket, akik a humanitárius szervezeteknek és a nigériai hadseregnek segítenek. A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése.

(MTI)

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2020. július 06. 11:20
legalább tisztességesen "feltételezetteket" mond. Nem úgy mint voltak az iraki vegyifegyverek. Nem ismerem az ottani viszonyokat (hál'Istennek), de még az kétséges lehet, hogy mi volt a segély tartalma. Segély vagy utánpótlás?
civis72
2020. július 06. 11:10
aztá meg ezeket a barna humanoidokat lapátolják a tengerből az EU-s adófizetők nyakába gyuribácsi rabszolgakereskedői
Veernewl
2020. július 06. 09:49
Ezeket akarják ide hozni. Ismerkedjetek egy új fogalommal: konfliktus import. Hozod a majmokat, jön a dzsungel is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!