Újabb iszlamista támadás Észak-Nigériában

2020. június 14. 14:18

A terroristák még a kormányzati épületeket is megrohamozták.

2020. június 14. 14:18

Iszlamista fegyveresek megöltek legalább húsz katonát és több mint negyven civilt, valamint megsebesítettek több száz embert két támadás során szombaton az északkelet-nigériai Borno államban. Helyiek beszámolója szerint a támadók nehézfegyverekkel érkeztek Monguno körzetébe, ahol több nemzetközi nem kormányzati szervezet is tevékenykedik. Megrohamozták a kormányzati épületeket, és megöltek húsz katonát. A lövöldözés három órán keresztül zajlott. Több száz civil megsebesült, a helyi kórházat elárasztották az ápolásra szorulók. A fegyveresek felgyújtották a helyi rendőrőrsöt, és megrongálták az ENSZ által használt épületet is. A helyieknek szórólapokat osztottak szét, amelyeken azt üzenték nekik, ne működjenek együtt a hadsereggel, a fehér nyugati keresztényekkel és más „hitetlenekkel”.

Nagyjából ezzel a támadással egy időben fegyveresek betörtek Nganzai körzetébe is, ahol negyven helyi polgári lakossal végeztek. Legutóbb kedden a Boko Haram terrorista szervezet tagjai legalább 69 embert gyilkoltak meg Borno államban. A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. június 14. 15:04
A béke vallása.
civis72
2020. június 14. 14:34
.....minden butapesti liberális galiciáner ilyen szomszédra vágyik
Crusader
2020. június 14. 14:29
Az iszlám terjeszkedik ott is. Nyugaton is ez lesz, ne aggódjatok, ha meggyengülnek az állami rendvédelmi szervek... márpedig a nigger halála ürügyén azokat vette célba a deep state.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!