Stuttgartban és Berlinben tüntettek a korlátozások ellen

2020. május 02. 22:46

A járvány idején Berlinben legfeljebb 20 fős összejövetelek engedélyezettek, hétfőtől pedig enyhül a szigor, már 50 fős rendezvényeket is lehet tartani.

2020. május 02. 22:46

Több ezren tüntettek szombaton Stuttgartban, tiltakozva a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott hatósági korlátozó intézkedések ellen, illetve a fővárosban, Berlinben is tartottak jóval kisebb létszámú demonstrációt. A délnyugat-németországi Stuttgartban a tüntetést kezdeményező Michael Ballweg szerint ötezer ember demonstrált, míg az egy héttel ezelőtti, ugyancsak pártoktól független tüntetésen alig néhány százan jelentek meg.

A rendőrség nem adott becslést a résztvevők számáról, de közölte, hogy a gyűlés incidensek nélkül ért véget, és a demonstrálók többé-kevésbé tartották egymástól azt a távolságot, amelyet előírnak a járvány idején érvényes szabályok. Ballweg azt mondta, a tüntetést szervező Querdenken mozgalom követeli az alapvető jogok, a gyülekezés- és vallásszabadság helyreállítását. A helyi hatóságok megtiltották a mozgalomnak a tüntetést, de a német alkotmánybíróság felülbírálta a döntést.

Berlinben a rendőrség szerint mintegy 300 embert tüntetett a Mitte kerületében lévő Rosa-Luxemburg-Platzon. A fővárosi rendőrség csak két, egyenként 20 fős rendezvényt engedélyezett, és negyedórával a tüntetés kezdete előtt figyelmeztette az oda igyekvőket a Twitteren, hogy a helyszín már „megtelt”. A járvány idején Berlinben legfeljebb 20 fős összejövetelek engedélyezettek, hétfőtől pedig enyhül a szigor, már 50 fős rendezvényeket is lehet tartani.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
János bácsi
2020. május 03. 14:33
Mi itt Budapesten nem fogunk balhézni, mert tudjuk, hogy Orbán Viktor jót akar nekünk.
3M..
2020. május 03. 09:29
Harkovban is. Szebb Jövőt!
matykox
2020. május 03. 09:10
Na igen, ez a Stuttgart már nem Az a Stuttgart, ami 40 éve volt. Beszopták a "Schwulen in der Zukunft" (Buzin a jövőbe) meg a "Leben Sie nur um zu arbeiten?" (Csak a munkáért él?) dumát. Ostoba ződek és még ostobább libsik által választott pünkösdi gergely kiskirályai "képviselik", ami valóságnak képzelnek.
Bitrex®
2020. május 03. 08:06
Nagyon nyitnának már a buzibárok, drogostanyák, romkocsmák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!