Olasz sajtó: a gazdasági összeomlás buktatja meg a Conte-kormányt

2020. április 15. 15:25

Az államfő szerint a Conte-kormány a járványhelyzetben nem tudja biztosítani a központi irányítást, ami az újrainduláskor káoszhoz fog vezetni.

2020. április 15. 15:25

A Giuseppe Conte vezette kormány szétesését vetítették előre az olasz újságok szerdán, miután a két kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) között teljes az ellentét a járvány utáni gazdasági újraindulás és az EU-források felhasználása terén is. A politikai háttérinformációkban gazdag Il Foglio szerint Sergio Mattarella államfő nem titkolja egyre erősebb aggodalmát a Conte-kormány „erőtlensége” miatt, a belpolitikai döntésekben éppúgy mint az EU-val való együttműködésben. Mattarella úgy érzi, a miniszterelnök Giuseppe Conte a járványhelyzetben nem tudja biztosítani a központi irányítást, ami a tartományok, megyék és egyes városok önálló és gyakran egymással ellentétes rendelkezéseihez vezetett. Ez pedig a következő hetekben tervezett újrainduláskor „káoszhoz” vezethet.

Vita az ESM forrásainak felhasználásáról

Az államfőt ennél is jobban aggasztja a Róma és az EU közötti szembenállás, ami az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásainak feltétel nélküli felhasználását illeti, amelyre a Conte-kormány továbbra határozott nemet mond. Harminchat milliárd euró, az egészségügyre fordítandó támogatásról van szó Olaszország esetében, amelynek elutasításához a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) ragaszkodik. Az M5S által kormányra emelt Giuseppe Conte „alkalmatlannak” nevezte az ESM-forrásait. Az M5S volt vezetője Luigi Di Maio, jelenlegi külügyminiszter idejét múlt megoldásról beszélt. Elemzők emlékeztettek, hogy az EU-ellenes párt megalakulása első éveiben az ESM-elleni harcot tűzte ki zászlajára, ezért nem engedhet most ebből. Az EU-tól való pénzügyi függésre nemet mond a jobboldali Matteo Salvini vezette Liga, valamint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is.

A másik kormányerő Demokrata Párt (PD) viszont támogatja az európai források felhasználását. „A helyzet elkeseredettebb mint amilyennek tűnik” – idézte a PD-főtitkár Luca Zingarettit a Corriere della Sera. A baloldali párt egyre inkább önálló politikát képvisel úgy látva, hogy Giuseppe Conte kizárólag az M5S érdekeit követi. Ezen kívül a PD szerint a miniszterelnök nem készítette fel Olaszországot a májusban tervezett  gazdasági újraindulásra sem. Miközben Spanyolország és Franciaország már kész újraindulási tervet mutatott be, Róma még csak most mérlegeli a gazdaság talpraállításainak lehetséges útjait. 

A PD az ESM-források használatát szorgalmazza az olasz gyáriparosok, valamint az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) támogatásával. A PD azt az álláspontot képviseli, hogy minden rendelkezésre álló forrást el kell fogadni, nehogy Olaszországot a piac „szétmarcangolja”. Az olasz GDP előrejelzések szerinti több mint 9 százalékos esése „infarktussal” fog felérni. Ennél rosszabbat csak Görögországban várnak. A baloldali kormánypárt úgy látja, az újraindulás „tragédia” lesz, mivel akkor fog kiderülni, hány millió olasz veszítette el munkáját és bevételét. Giuseppe Conténak a járvány első heteiben nőtt népszerűsége máris csökkenést mutat.

Berlusconi elszakadt jobboldali szövetségeseitől

Silvio Berlusconi a jobbközép FI elnöke az Il Giornale szerdai számában nyílt levélben „abszurd tévedésnek” nevezte, hogy a római kormány lemondjon az ESM kínálta segítségről. Ezzel Berlusconi elszakadt saját jobboldali szövetségeseitől, a Ligától és az FdI-től is. Az Öt Csillag Mozgalom jelenlegi ideiglenes vezetője, Vito Crimi, aki a januárban lemondott Di Maio helyét vette át,  az Il Fatto Quotidianónak úgy nyilatkozott, hogy az ESM támogatásával Luca Zingaretti „megkérdőjelezi a Conte-kormány létét”. Sajtókommentárok szerint a tavaly szeptemberben felállt M5S-PD kormányt nem az új koronavírus-járvány, hanem az azt követő olasz gazdasági helyzet buktatjatja meg.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2020. április 15. 16:22
Ahol baloldali kormany van, (Olaszorszag, Spanyolorszag, Svedorszag stb) ott hullanak az oregek
néhai Ch.Pilot
2020. április 15. 16:21
Elég baj ez. Mármint, hogy nem az olasz nép patriotizmusa, és hazaszeretete, hanem a rideg gazdaság, a pénz (hiánya) buktatja meg őket. Az emberiség korcsosul. Csúszik vissza az ösztönök szintjére, az állatvilágba. A farkasfalka is gazdasági okokból buktatja meg a falkavezért - ha már nem tud felhajtani elég zsákmányt. Ide, vagy már itt tartunk. Retard Europe :-(
Lion
2020. április 15. 15:40
Már az elején látszott ennek a bukás a vége. Nagyon sokan meghaltak ott.
my fair lédig
2020. április 15. 15:40
Sorosista összeesküvés ! Soros importálta Olaszországba a vuhani vírust, hiszen neki balosként jó kapcsolatai vannak a maoista kínai kormánnyal. Mindezt azért, hogy megbuktassa a baloldali olasz kormányt. Vagy nem. Így, vagy úgy, de Soros-Brüsszel tehet az egészről !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!